FN

Tanfolyam elvégzésére kötelezné a kisállat-kereskedőket egy most készülő rendelet. Jelenleg az üzletek tulajdonosai ugyanis szakismeret nélkül árulhatják élő portékájukat, s így nem is lehet igazán meglepő, hogy egyes felmérések szerint a boltok többségében az állattartás minimális feltételei sem teljesülnek. Többek között egyébként az sincs egyelőre szabályozva, hogy az üzletekben milyen körülmények között kell tartani az [...]
2003. 12. 22. 00:00
Felemás eredménnyel zárja a 2003-as évet az új feladatok előtt álló mezőgazdaság – mondta a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter szombaton a Komárom-Esztergom megyei Dad községben. Az agráriumban az idén 120 milliárd forint értékben valósultak meg beruházások, ami csaknem a duplája a négy évvel ezelőttinek – közölte Németh Imre.A miniszter jelentős előrelépésnek nevezte, hogy a korábbi, [...]
2003. 12. 22. 00:00
A jövedéki törvény idei módosítása alapján, az adóalanyok és vámhatóság is kezdeményezheti a jövedéki, vagy az abból előállított termék vámtarifaszámának hatósági megállapítását. A kötelező vámtarifa-besorolásának azért van jelentősége, mert ezzel kiküszöbölhetők azok a jogi viták és perek, amelyek a külkereskedők és a vámhatóság között az elmúlt években zajlottak. Egy eltérő vámtarifa-besoroláskor ugyanis az anyagok közötti különböző [...]
2003. 12. 22. 00:00
Mintegy 6.700 új adózó jelentkezett az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) hatálya alá a hét végéig – mondta az MTI-nek az adóhivatal elnöke. Ugyanakkor 242-en jelezték azt, hogy jövőre már nem akarnak az eva szabályai szerint adózni. Király László György szerint ez annak tudható be, hogy jövőre már azok akik külkereskedelmet folytatnak és uniós adószámmal is [...]
2003. 12. 22. 00:00
Az Esélyegyenőség alrovatban lehetőséget szeretnénk adni Olvasóinknak, hogy leírhassák saját élményüket, megoszthassák egymással tapasztalataikat, és nem utolsó sorban tanácsot adjanak egymásnak. Ha Önnek is van véleménye az alábbi témákban, kérjük írja le!
2003. 12. 20. 10:37
Nagy a verseny a pályakezdők között egy-egy állás elnyeréséért. Míg pár évvel ezelőtt még akár középvezetői poszton kezdhették meg karrierjüket, ma már a hierarchia aljára is nagy a tülekedés.
2003. 12. 19. 11:27
Métere ezertől hatezerig, de ha darabra veszik, próbáljanak alkudni. Természetesen a mostani időszak legkelendőbb cikkéről, a fenyőfáról van szó. A fenyőfa forgalmazók közötti árkülönbségek manapság már nem vehetők annyira észre, mint évekkel ezelőtt, egyre inkább elmosódnak – mondta Bálint Györgyné, a Csarnok és Piacigazgatóság statisztikusa. Egyrészt a jellemző manapság az, hogy darabárasak a fenyőfák, és [...]
2003. 12. 19. 00:00
A negyvenes-ötvenes korosztályból sokan úgy gondolják, nincs esélyük új munka szerzésére. A szakemberek szerint azonban a 45-54 évesek még versenyelőnyökkel is rendelkeznek.
2003. 12. 18. 14:54
A jövő év őszétől a pályaválasztás előtt állók elhelyezkedésük esélyeiről is egyre pontosabb előrejelzést kaphatnak - ígéri Burány Sándor foglalkoztatás- politikai és munkaügyi miniszter.
2003. 12. 18. 08:00
Egy támadóit forró gőzzel ártalmatlanító bogár tanulmányozá-sával segítenék repülőgépek tervezését a University of Leeds fizikusai; szerintük a puffogó futrinka nevű faj mérget fecsken-dező szervrendszere új típusú sugárhajtóművek megalkotásához adhat ötleteket. Puffogó futrinka. Sugárhajtású védelem. A Magyarországon is honos – és különféle változatokban az egész Földön elterjedt – futóbogár érdekessége, hogy potrohának nyílásán át a száz [...]
2003. 12. 18. 08:00
Kétéves negatív ciklus felét éljük - mondja Velez Zoltán, a Bábolna Rt. elnöke, utalva a baromfi-túltermelésre és az ebből adódó iparági válságra. A társaság tavaly választott menedzsmentje a nehézségek ellenére 7,7 milliárdról 2,7 milliárd forintra redukálta a veszteséget.
2003. 12. 18. 08:00
Jószerivel a végnapjait éli a tényfeltáró újságírás egy mostanában napvilágot látott amerikai esettanulmány-gyűjtemény szerint. Egyrészt azért, mert az olykor több hónapos anyaggyűjtő munka sokba kerül. Másrészt azért, mert az érintettek fürgén perre mennek, s ez újabb kiadásokkal terheli a sajtót, jó esetben ügyvédi honoráriummal, más esetben azzal is és bírsággal is. Továbbá a sajtókonszernek s [...]
2003. 12. 18. 08:00
EMELKEDŐ HOZAMGÖRBE. Normál kötvénypiacokon jellemzően emelkedő hozamgörbével találkozhatunk, ami azt jelenti, hogy a hosszabb futamidejű kötvények magasabb átlagos megtérülést, hozamot kínálnak, mint a rövid papírok. Erre többféle magyarázat létezik, de jellemzően az emelhető ki, hogy a befektetők e papírokhoz magasabb kockázatot rendelnek, ezért hozamelvárásuk is magasabb. CSÖKKENŐ HOZAMGÖRBE. A magyar piacon ezzel éppen ellentétes, negatív [...]
2003. 12. 18. 08:00
Talán a legklasszikusabb mozgás a sípályán a telemark. A látvány, ahogy méltóságteljesen elegáns íveket rajzol a síző, miközben egész teste táncol, szívet melengető és egyúttal megkönnyebbülést is okoz. Lehet divatos a veszélyes hóbortok mellett ez a stílus is, nem feltétlenül az adrenalin szint emelkedése az egyetlen mérce a havasok között. A léc egyébként, amelyet a [...]
2003. 12. 18. 08:00
A hazai vállalatoknál is terjednek a stressz csökkentésére alkalmas módszerek. A jóga és a meditáció mindennapi élethelyzetekben is segíthet a feszültség oldásában és a koncentrációban.
2003. 12. 18. 08:00
Olvasói sztorik