FN

Mind a kilenc vádpontban bűnösnek találta szerdán hozott határozatában Bernard Ebberst, a WorldCom egykori vezérigazgatóját a bíróság - jelentette a Wall Street Journal internetes kiadása. A volt CEO-nak 25 évre kell börtönbe vonulnia.
2005. 07. 13. 22:04
Saját maguknak küldték el a postai feldolgozóból a megdézsmált csomagokat egy kilencfős tápióbicskei banda tagjai, de lefülelték őket; a Magyar Posta Rt. fellép a küldemény-fosztogatók ellen - mondta a társaság biztonsági főigazgatója, Vidus Tibor.
2005. 07. 13. 18:11
A magyar vállalatvezetők körében továbbra sincsenek egyértelmű politikai preferenciák - derül ki a Straketing marketing­kutatóintézet és a Figyelő közös felméréséből, melynek eredményei a hetilap csütörtökön megjelenő számában olvashatók. A kutatásból kiderül: csökken a borúlátó cégvezetők száma, de a menedzserek magukban bíznak, nem a kormányzati intézkedésekben és hazánk uniós tagságában.
2005. 07. 13. 16:10
Annak ellenére, hogy a világpiaci ár emelkedésére hivatkozik, nem mindenhol emelte az üzemanyag árát a Mol. A Shell versenykiszorítónak nevezte a Mol árképzését.
2005. 07. 13. 15:12
Európai városokban ismétlődött meg az Intel irodáiban tavaly végrehajtott japán razzia, ám az akció keretein belül ezúttal a vállalathoz közel álló PC-gyártóknál is vizsgálódtak bizonyítékok után kutatva.
2005. 07. 13. 15:08
A Befektetési Szolgáltatók Szövetsége (BSZSZ) támogatja azokat a javaslatokat, amelyeket Szalay-Berzeviczy Attila a Budapesti Értéktőzsde elnöke adott át Gyurcsány Ferencnek az árfolyamnyereség-adó bevezetésének ellensúlyozása, a tőzsdei forgalom növelése, illetve a befektetési kultúra növelése érdekében.
2005. 07. 13. 14:17
A magyar kormány hatékony lépéseket tett az idei hiánycél elérése érdekében – áll a várakozásoknak megfelelően az Európai Bizottság szerdai üléséről kiadott közleményben. A testület szerint a 2006-os, 2,9 százalékos hiánycél elérése érdekében fontos kiigazítások szükségesek.
2005. 07. 13. 14:15
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) azt javasolja a kormánynak, hogy az új vállalkozói adó- és járulékkonstrukcióba, az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) körébe az informatikában dolgozók is bekerülhessenek.
2005. 07. 13. 13:25
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX fél tizenkettőkor 19 780,90 ponton állt, ami a keddi záráshoz viszonyítva 249,24 pontos, 1,28 százalékos emelkedés, a szerdai nyitásnál 213,93 ponttal magasabb.
2005. 07. 13. 12:35
Tavaly 2003-hoz képest mintegy 50 százalékkal több szénsavmentes ásványvizet fogyasztottak Magyarországon – írja a GfK Piackutató Intézet frissen megjelent tanulmánya. Sörökből az alkoholmenteseknek nem megy túl jól.
2005. 07. 13. 11:37
Sikeresnek minősítette a Fészekrakó programot az eddigi tapasztalatok alapján Kolber István, a lakáspolitikáért is felelős tárca nélküli miniszter. A Fidesz szerint a program csak egy szűk, tehetős kör számára elérhető.
2005. 07. 13. 11:28
Veres János magyar pénzügyminiszter a keddi uniós pénzügyminiszteri tanácskozás után a Reutersnek elmondta, hogy a magyar kormány a jövő évre a közszférában 2-3 százalékos bruttó béremelést tervez az idei 6 százalék után.
2005. 07. 13. 09:08
A General Motors (GM) 1,063 millió autót adott el Európában az első fél évben, 23 ezerrel többet, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A GM részesedése így a stagnáló európai piacon 9,5-ről 9,7 százalékra növekedett – írja a Világgazdaság.
2005. 07. 13. 08:17
Több mint 31 milliárd forint állami támogatást kaphat 2008-ig nyolc multinacionális cég. További 30 milliárdos támogatás sorsáról még folynak a tárgyalások - tudta meg a Népszabadság.
2005. 07. 13. 08:16
Intézkedési tervet dolgoz ki az FVM a hazai tejpiac védelme és a tejfelvásárlási árak normalizálása érdekében – tudta meg a Világgazdaság. A tejipari cégek várhatóan így is árcsökkentésre kényszerülnek az importnyomás miatt.
2005. 07. 13. 08:09
A tavalyi évben jócskán lassult az új társaságok alapításának üteme, miközben jószerivel szinten maradt azok száma, akik fizetésképtelenné váltak –áll a Creditreform-Interinfo Kft. összeállításában.
2005. 07. 13. 07:57
Gyorsjelentést készített az Oktatási Minisztérium az idén bevezetett kétszintű érettségi eredményeiről. Ebből kiderül, hogy az új rendszer sikeres volt, mivel összességében kevesebben buktak meg, mint a korább években – írja a Népszava.
2005. 07. 13. 07:43
Jelentős mértékben megváltoztatta a Fővárosi Bíróság, mint másodfokú testület a K&H-ügyben javasolt vagyonzárolásokkal kapcsolatos első fokú döntést. A TV2-t működtető MTM-SBS egyik tranzakciója is fennakadt a K&H-ügyet vizsgáló bűnüldöző szervek hálóján.
2005. 07. 13. 07:36
Olvasói sztorik