Gazdaság

Vége a jó világnak a személyi hiteleknél, elkezdtek drágulni

Marjai János/24.hu
Marjai János/24.hu

Nem tolongtak az emberek, hogy a pénzt karácsonyi ajándékokra személyi kölcsön felvételével teremtsék elő. Novemberben mindössze 38 milliárd forint személyi hitelt vettek fel a családok, ami 6 hónapos negatív rekordnak számít – mondta az Infostart érdeklődésére Nagy László Nándor, a money.hu vezető elemzője. De nemcsak november volt viszonyag pocsék (a bankok, személyi hitelt nyújtók szempontjából), az egész tavalyi év visszafogott volt a pandémia előtti utolsó békeévhez, 2019-hez képest. Közel 17 százalékkal marad el a tavaly felvett személyi kölcsönök összege a 2019-estől.

Ennek pedig elsőszámú oka az otthonfelújítási támogatás és a hozzá igényelhető kedvező kamatozású  hitel, ugyanis ezek jókora darabot kiharaptak a személyi kölcsönök piacából.

„A korábbi hónapokban jól látszott, hogy a felújítási hitelcél, ami a személyi hiteleknek egy jelentős tétele volt, kikerült ebből a piacból. Körülbelül annyival kisebb volt a forgalom a személyi hitelekben a 2019-es szinthez képest, mint amennyi egyébként a felújítási hitelekben új hitel formaként jelentkezett, hiszen a családtámogatási rendszer részeként járt a felújítási támogatás, és ahhoz kapcsolódott egy nagyon kedvezményes 3 százalékos fixkamatozású hitel is ez bizony elvitte a piacot a személyi hitelek elől” – mondta a szakértő.

A személyi hiteleknél december derekáig nem volt kamatemelkedés (pedig a jegybank az alapkamatot elkezdte hetente-kéthetente emelgetni), a személy hiteleknél az átlagos kamatszint 11,7 százalék körül volt, de a legmegbízhatóbb adósoknak elérhető volt 7 százalékos kamattal is fedezetlen személyi hitel év végén. De aztán úgy fest, a jó világnak vége egy darabig,  idén elkezdődött ennél a kölcsöntípusnál is a kamatemelés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik