Gazdaság

Óriási különbség a budapesti agglomeráció ingatlanáraiban

Jászai Csaba / MTVA
Jászai Csaba / MTVA

A nagyvárosi lakásdrágulás és a járványhatás miatt felértékelődtek az agglomerációs körzetek, vagyis megnőtt a kereslet a kerttel rendelkező családi házak iránt. Így történt ez Pest megyében is, ahol a múlt évben eladott lakások négyzetméterára között tizenhatszoros eltérés volt. Bár egy törökbálinti utca lakóingatlanai voltak a legdrágábbak tavaly, a top 10-ben a budaörsi házak, lakások fölénye látható – derül ki az ingatlan.com összeállításából, amely a hivatalos KSH-adatok alapján bemutatja, hogy 2020-ban melyik Pest megyei település utcái, terei voltak a legdrágábbak és legolcsóbba. Az elemzésből az is kiderül, hogy idén a megyén belül melyek voltak a legkeresettebb agglomerációs sztártelepülések, és hol találhatók a legdrágább és legolcsóbb lakóingatlanok.

Új bajnokot avatott Pest megye

  • A múlt év Pest megyei bajnoka a törökbálinti Óvoda utca, ahol 833 ezer forintos négyzetméteráron találtak gazdára 2020-ban a lakóingatlanok.
  • A második helyet a budaörsi Domb utca szerezte meg 802 ezer forinttal.
  • A harmadik pedig a szintén budaörsi Árok utca 778 ezer forinttal lett.

Utóbbi két utca egy évvel korábban is az élbolyban volt, akkor az Árok utca vezette a rangsort az 862 ezer forinttal, a Domb utca pedig a harmadik helyen állt szintén bő 800 ezres négyzetméterárral.

A 2020-as top 10-ben szerepel még

  • a budaörsi Károly király utca,
  • az Ibolya utca és
  • a Budapesti út mellett a biatorbágyi Káposztáskert utca és
  • a szentendrei Bükkös part, továbbá
  • a Dunakeszin található Ungvár és
  • Ábrahám Pál utca is, ezeknél az átlagos négyzetméterár 710-762 forintot tett ki.

A budapesti agglomerációban tavaly a legolcsóbb ingatlanokért 100 ezer forint alatti összeget fizettek tavaly a vevők négyzetméterenként. Jászkarajenő település utcáin, terein lévő ingatlanoknál volt a legalacsonyabb az ár, 51 ezer forint volt.

Utána következik az abonyi Kazinczy Ferenc utca és a Kécskei út 68 ezer és 84 ezer forintos árral. A legolcsóbb tízes listában Makád, Bernecebaráti, Törtel, Vámosmikola, Tápiószőlős, Perőcsény és Újszilvás település kapott helyet, az ottani ingatlanok 89-98 ezer forintos négyzetméteráron találtak gazdára.

927 ezer kontra 122 ezer forint

Az ingatlan.com összeállításából az is kiderül, hogy Pest megyén belül az érdi lakóingatlanok iránt volt a legjelentősebb érdeklődés, emellett a legkeresettebb települések közé tartozott a drágább települések közé sorolható

  • Dunakeszi,
  • Szentendre vagy éppen
  • Budaörs.
  • Továbbá Vác,
  • Göd,
  • Szigetszentmiklós is népszerűnek számít.

Az átlagos kínálati négyzetméterárak alapján felállított rangsort Remeteszőlős kimagasló eredménnyel vezeti az árak listát, 927 ezer forintos árával.

A második helyen Üröm, a harmadikon Nagykovácsi áll 766 ezer, illetve 737 ezer forintos összeggel. A top 10-ben van Budaörs, Szentendre, Pilisjászfalu, Herceghalom, Dunakeszi, Solymár és Budakalász 626-714 ezer forinttal.

A három legolcsóbb Pest megyei településen Jászkarajenőn, Mikebudán és Nagybörzsönyben, Vámosmikolán 122-135 ezer forintos áron kínáltak eladásra a lakóingatlanok négyzetméterét. Ez egyben azt is jelenti, hogy a megyén belül hét-nyolcszoros különbségek vannak a piacon. Az ingatlan.com adatai alapján az alacsony árak az érdeklődéseket is felpörgette, a jászkarajenői ingatlanok iránti kereslet az idén a másfélszeresére nőtt, Vámosmikolán pedig több mint a triplájára emelkedett egy év alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik