Gazdaság

Mondvacsinált üggyel vonta meg a prémiumot egy szakszervezeti vezetőtől egy itt működő multicég

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Cikkünk végén frissítettünk, közöljük a cég álláspontját.

Bírósági perig fajult a vita egy szakszervezeti tisztségviselő és a német tulajdonú, Jászfényszarun működő thyssenkrupp Kft. között.

Koronavírus gyanú miatt fegyelmit kapott, de a bíróságon pert nyert az Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezete (ÉTMOSz) tisztségviselője, a thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft.-vel szemben – írja az MTI-hez eljuttatott közleményében a szakszervezet. (A szakszervezet oldalán és FB-oldalán nem található a közlemény, és a cég – cikkünk végén ismertetett – álláspontja és a szakszervezet közleménye között ellentét feszül, nem találtuk nyomát annak, hogy azóta a szakszervezet megerősítette volna, hogy pontosan fogalmazott volna a per ügyében.)

A német tulajdonú thyssenkrupp Kft. munkavállalója – aki az ÉTMOSz szakszervezet helyi vezetője a cég jászfényszarui telephelyén –, 2021 év elején írásbeli figyelmeztetést kapott, mert a cég vezetése szerint Covid 19 tüneteit produkálva jelent meg munkavégzés céljából a munkahelyén.

A munkavállaló tagadta a vádakat, hiszen a tünetek akkor jelentkeztek nála, amikor már munkában volt, a munkavégzés elkezdése után több órával. A belső szabályozás értelmében ezt felettesének azonnal jelezte és a munkahelyét elhagyta, háziorvosát felkereste – ismertetik az esetet. A cégvezetés ettől függetlenül a munkavállalót eljárás alá vonta és írásbeli figyelmeztetést kapott, mely más jogcímen kapott prémium juttatásból is kizárta.

A munkavállaló az ÉTMOSz segítségével keresetet nyújtott be a Fővárosi Törvényszékhez, mely keresetre az eljárás időtartama alatt a thyssenkrupp Kft. nem reagált. Idén május végén a bírósági meghagyás hatályon kívül helyezte az írásbeli figyelmeztetést, majd jogerős határozatban megállapította, hogy a szakszervezet tisztségviselője nem követett el szabálysértést, ezért a céget a figyelmeztetés visszavonására és a levont prémium visszafizetésére kötelezte. A határozat jogerős és végrehajtandó, írják.

A szóban forgó német tulajdonú cég jászfényszarui telephelyén a gyáravatón Orbán Viktor kormányfő is beszédet mondott három éve.

Frissítés: Cikkünk után a thyssenkrupp a következő megjegyzéseket fűzte a szakszervezet közleményéből írt cikkünkhöz. A cég álláspontját szó szerint közöljük.

„A thyssenkrupp bizalmi tisztviselője  2020. december 28-án a fokozott járványügyi helyzet idején, valamennyi a COVID-19 fertőzés jellegzetes tüneteit magán tapasztalva jelent meg a munkahelyen. A tünetek ellenére nem hagyta el haladéktalanul a munkahelyét és ezzel kollégáit is kitéve a fertőzés veszélynek növelte a koronavírus terjedésének kockázatát. A munkavállaló ezt egy 2021. január 6-án kelt, saját közösségi felületén megjelentetett posztban meg is erősítette: „Múlt héten rosszul lettem alacsony láz és végtag fájdalom, másnap hazajöttem a m.helyemről.” A thyssenkrupp, mint munkáltató elsődleges kötelezettsége a egészséges és biztonságos munkavégzés megszervezése, valamint a teljes munkavállalói állomány biztonságos foglakoztatása. A munkavállaló magatartásával a munkáltatónál érvényben lévő járványügyi és foglalkoztatási szabályzatot megszegte, továbbá valamennyi munkatárs egészségét és testi épségét veszélyeztette, amelyre figyelemmel  a thyssenkrupp élt a számára a Magyar Munka Törvénykönyvében biztosított jogával és írásbeli figyelmeztetésben részesítette a munkavállalót.

Vészhelyzeti időkben, valamint fokozott járványügyi helyzetben a thyssenkrupp nem kívánt érdemben perbe bocsátkozni annak kapcsán, hogy a figyelmeztetést sérelmezve a munkavállaló a Fővárosi Törvényszékhez fordult. Ennek a bírósági ügynek a kimenetele ugyanakkor pusztán azt eredményezte, hogy a Fővárosi Bíróság meghagyta, hogy a thyssenkrupp helyezze hatályon kívül az írásbeli figyelmeztetést. Valótlan tényállítás, ill. tényállásidegen nyilatkozat, miszerint a munkavállaló „pert nyert” volna, továbbá, hogy „a bíróság jogerős határozatban megállapította, hogy a szakszervezt tisztségviselője nem követett el szabálysértést, ezért a céget a figyelmeztetés visszavonására és a levont prémium visszafizetésére kötelezte”.

Az érintett munkavállaló fenti munkahelyen tanúsított magatartása folytán – a thyssenkrupp-nál érvényben lévő valamennyi szabályzatnak és előírásnak megfelelően – egyéb juttatásoktól esett el, amely minden munkavállalóra – írásbeli figyelmeztetés esetén – egyformán irányadó. Az egyenlő bánásmód törvényi alapelvének követése és megtartása alól az említett munkavállaló sem képezhetett kivételt.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik