Gazdaság

Úgy tűnik, még mélyebb kátyúba került a Dunaferr

Máthé Zoltán / MTI
Máthé Zoltán / MTI

Információink szerint már fél tucat olyan cég is lehet, amely felszámolást kért az ISD Dunaferr Zrt. ellen, mert nem fizetett határidőre a dunaújvárosi vasmű. Az alapanyag csak csordogál, úgy tudjuk, a termelés 30 százalékon megy, befektető pedig a korábbi hírekkel ellentétben nincs a láthatáron. A szakszervezet kirúgott vezetői továbbra sem tehetik be a lábukat az üzem területére, idei béremelés pedig szóba sem került a cég rossz helyzete miatt.
Az egyetlen pozitív fejlemény, hogy a februári utolsó munkanapon, azaz pénteken a cég kifizette a dolgozóknak a januári bérből még ki nem fizetett részt. Ez a törvénysértő gyakorlat, mármint hogy két részletben adnak fizetést, már október óta minden hónapban megismétlődik.

A dolgozók attól tartanak, ilyen rossz helyzetben legfeljebb a csoda mentheti meg őket a felszámolástól.

Ha nincs koksz, cseréljük le a vezetőt

A napokban a nagyolvasztómű vezetője jelezte, hogy a jelenlegi kokszellátási korlátozások mellett le kell hogy állítsa azt a két kohót, ami a nyersvasat gyártja. A kokszot az egyik Dunaferr-leány, az ISD Kokszoló Kft. biztosítja, az alapanyagot, a kokszolható szenet pedig külső cégektől veszik. Forrásaink szerint azért van kokszellátási korlátozás  a nagyolvasztóműben, mivel a Dunaferr nem fizet a kokszért és ezzel függ össze, hogy február elején végrehajtás indult a Dunaferr ellen. Az Opten adatbázisa szerint február 4-én rendelték el a végrehajtást.

Mindkét forrásunk megerősítette, hogy Evgenyij Tankhilevics, a magát legfőbb általános vezérigazgató-helyettesnek nevező vezető (aki azonban a cégjegyzék szerint nem legitim vezető) menesztette az ISD Kokszoló Kft. ügyvezetőjét. Orova István megbízatása a cégiratok szerint május 31-ig szól, de úgy tudjuk, csütörtökön hivatalosan is közölték a vállalat belső portálján, hogy az ügyvezetést Tankhilevics vette át. A vezetőváltásnak a cégiratokban még nincs nyoma.

Kérdeztük mindezekről a Dunaferrt is, de választ nem kaptunk, nem erősítették meg, de nem is cáfolták például a felszámolási kérelmekről szóló információinkat sem.

Sevcsik Mónika RMS és HR igazgatótól arról is érdeklődtünk, ki váltotta le az ISD Kokszoló Kft. ügyvezetőjét, és ki nevezte ki helyette Evgenyij Thankilevicset ügyvezetőnek. Ezt azért is kérdeztük, mert tudomásunk szerint ilyen döntést csak a közgyűlés hozhat. Márpedig az úgy tudjuk, nem volt. Kérdeztük továbbá azt is, hogy ki vezeti most az ISD Dunaferr Zrt.-t, van-e jelenleg legitim cégvezetés. Választ tőle sem kaptunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik