Gazdaság

Elérték a horvát tengerpart szintjét a balatoni ingatlanárak

Négy év alatt nagyot fordult a világ a Balaton partján. Míg 2016-ban még arról szóltak a hírek, hogy a horvát tengerparthoz képest körülbelül féláron elérhetők az itthoni nyaralók, az utóbbi pár évben olyan durva drágulás volt a tónál, hogy ma már lényegében annyit kell fizetni egy négyzetméterért, mint az Adrián – kezdi szerdai cikkét a G7.

A gazdasági portál kiemeli, hogy az idén a négyzetméter árak a 300-500 ezer forintos sávban mozognak, ugyanakkor 2018-ban az átlagár a 150-300 ezres sávban volt.

A G7 idézi a horvát statisztikai hivatal adatait, melyek szerint a Zágrábon kívüli horvát új ingatlanok adásvételének átlagos értéke 2019-ben átszámolva körülbelül 550 ezer forint volt. A cikk konklúziója pedig ez: „ha elfogadjuk, hogy a Zágrábon kívüli adásvételek döntő része a tengerparti sávban történik, és a két említett véglet körülbelül egyformán torzít fel, egy magyar vásárló vagy befektető szemszögéből a balatoni nyaralók jelentős része árban beérte az Adriát. Főleg azt is figyelembe véve, hogy Horvátországban csak új lakóingatlanokat tartalmaz ez az ár, míg a Balatonon nem.”

A Balatonnal kapcsolatos árakról Balogh László, az ingatlan.com elemzője azt mondja:

Az elmúlt két évben a déli parton 35, az északin 50 százalékos áremelkedés volt. A koronavírus-járvány által sújtott, és gazdaságilag bizonytalan időszakban egyértelműen látszik, hogy Budapest mellett a balatoni régió a hazai ingatlanpiac legnagyobb likviditással rendelkező övezete.

Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik