Gazdaság

Rekorszámokat produkált a SZÉP-kártya

Kihívásokkal indult, de minden korábbinál nagyobb sikerrel folytatódott az OTP SZÉP-kártya 2019-es éve – hangzott el az OTP Pénztárszolgáltató és a Szallas.hu közös sajtótájékoztatóján. Az idei év első nyolc hónapjának adatai alapján a legnépszerűbb hazai béren kívüli juttatás kártyabirtokosainak száma átlépte az 1,7 milliót. A feltöltések összege duplájára, a költések összege pedig másfélszeresére emelkedett 2018 azonos időszakához képest. A Szallas.hu adatai szerint ez a bővülés a belföldi turizmus bevételein is érezhető.

Mozgalmas év az idei az OTP SZÉP kártya számára. Januártól jelentősen átalakultak a SZÉP-kártyára vonatkozó jogszabályok, ezért a pénztárszolgáltató a tavalyi év végén néhány hónap leforgása alatt szinte valamennyi kártyabirtokosával leszerződött és saját számlát nyitott a részükre. A juttatás iránti bizalmat igazolja, hogy a legnagyobb hazai kibocsátó ügyfeleinek több mint 95 százaléka megkötötte szerződését.

Rekordszámok 2019-ben

Az azóta eltelt nyolc hónapban az OTP SZÉP kártya főszerepet vállalt a hazai turizmus és vendéglátóipar sikereiben. A kártyabirtokosok ugyanis idáig idén több mint 100 milliárd forintot költöttek pihenésre és feltöltődésre, ami több mint 150 százalékos bővülés 2018 első nyolc hónapjához képest. A KSH adatai alapján látható, hogy a szálláshelyek magyar vendégektől származó bevételeinek közel negyede a SZÉP-kártyának köszönhető.

A SZÉP kártya történetének egyik legnagyobb kihívása volt, hogy megfeleljenek az idén életbelépő jogszabályváltozásoknak, mindezt úgy, hogy ügyfeleik ebből szinte semmit se érzékeljenek.

Fókuszban a nyári szezon

Az idei nyári szezonban különösen aktív és eredményes volt a bank SZÉP kártyája a belföldi turizmusban. Az adatok azt mutatják, hogy többen és többet költöttek pihenésre, a nyári költések mintegy duplájára emelkedtek. A Szallas.hu adatai alapján a közvetített pénzforgalom 2019 júniusa és augusztusa között harmadával emelkedett a tavalyi év azonos időszakához képest.

Az eredmények kapcsán Szigetvári József, a Szallas.hu Csoport vezérigazgatója kiemelte, mind a nyári, mind az éves forgalomról elmondható, hogy a SZÉP-kártya a belföldi turizmus hajtómotorja. Ennek a béren kívüli juttatási formának kulcsszerepe van abban, hogy a közvetített szállásdíj növekedés az idei évben is elérje a 10 százalékot. Az emelkedő bevételek mellett azonban egyre nagyobb figyelmet kell fordítani a minőségi szálláshelykínálat kialakítására, hogy ez a pozitív folyamat fenntartható lehessen a jövőben is.

Mennyit és hol szeretünk pihenni?

A kétéjszakás (28%) és az egyéjszakás (27%) kikapcsolódások voltak a legnépszerűbbek a vakációzók körében, 3 éjszakára már csak a foglalások 19 százaléka szólt.

A legnagyobb hazai szállásfoglaló kimutatása szerint a legkeresettebb szállástípusok az apartmanok (27%) és a vendégházak (21%) voltak. Tavaly nyárhoz képest valamivel többen keresték idén a 4-5 csillagos hotelek szolgáltatásait; 10 százalékra nőtt a foglalási arány esetükben. Az átlagos foglalási érték 63 500 forint volt a nyári időszakban, ami 10 százalékkal több mint 2018 nyarán. A költéseken belül a SZÉP-kártyás költések átlagos összege 30 százalékkal, 118 ezer forint fölé emelkedett a szálláshelyeken.

A nyár nyertese a Balaton és környéke. A szállásfoglaló oldalon az idei nyári foglalások 38,5 százaléka Somogy, Veszprém és Zala megyébe szóltak. A bank SZÉP-kártyájánál pedig a nyári költések 12 százaléka, több mint 6,6 milliárd forint a balatoni régióban koncentrálódott, ezzel a főváros és környéke mögött a Balaton lett a második legnépszerűbb úti cél június és augusztus között.

Az OTP SZÉP kártya és a Szallas.hu is optimistán tekint az őszi-téli szezon elé; a jelenlegi adatok alapján 30 százalékkal több foglalás érkezett be tavalyi év ugyanezen időszakához képest.

Kiemelt kép: A siófoki hajóállomásra érkezik a Siófok katamarán. MTVA/Bizományosi: Lehotka László

Ajánlott videó

Olvasói sztorik