Gazdaság

Szegénységi bizonyítványt kapott az Orbán-kormány

Mint írtuk is, minden harmadik magyar gyereket szegénység fenyeget, Magyarország az uniós rangsor végén kullog:

Magyar gyereknek lenni az egyik legrosszabb az EU-ban
Csak a román, bolgár és görög gyerekek helyzet rosszabb a mieinknél.

Erre reagálva az Együtt elnökségi tagja, Spät Judit és a Párbeszéd társelnöke, Szabó Tímea országgyűlési képviselő közös közleményében kijelentette: szégyenbizonyítványt állít ki az Orbán-kormány közel 8 éves munkájáról, hogy az Európai Unióban továbbra is hazánkban az egyik legmagasabb a gyermekszegénység. Az Együtt–Párbeszéd-szövetség szerint szolidárisabbá kell tenni a családtámogatási rendszert és a lakhatás támogatására költött pénzek elosztását, valamint értelmetlen látványberuházások helyett a szegénység okainak felszámolására kell többet költeni az EU-s forrásokból is.

Az Eurostat legfrissebb gyermekszegénységi statisztikája szerint több mint félmillió, azaz minden harmadik magyar gyerek szegénységben él, vagy fenyegeti a szegénységbe süllyedés. Tragikus módon az egyszülős családokban nevelkedő gyermekek 66 százaléka él szegénységben. Ezzel a most megjelent 2016-os adatok szerint 27 tagállam közül a 4. legrosszabb helyet foglalja el Magyarország. Csak Romániában, Bulgáriában és a válság sújtotta Görögországban rosszabb a helyzet (Írországra nem publikáltak adatot).

Spät Judit
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Különösen fájó, hogy a többi V4 ország sokkal jobban teljesít. Szlovákia és Lengyelország 10., illetve 11. helyezéssel áll jobban, a Cseh Köztársaságban pedig az egyik legalacsonyabb a gyerekszegénységi ráta: ott minden 6., azaz arányaiban csak fele annyi gyereket veszélyeztet a szegénység, mint Magyarországon. S bár a szegénységben élők aránya a világgazdasági válság időszakához képest valamelyest csökkent nálunk is, az országok rangsorában elfoglalt 4. hely változatlansága arra utal, hogy ez elsősorban a világgazdasági környezet javulásának köszönhető.

Spät Judit és Szabó Tímea szerint megkérdőjelezhetetlen az Orbán-kormány felelőssége e téren: 2008 óta nem emelkedett sem a családi pótlék, sem a gyes, az egykulcsos SZJA és a családi adókedvezmény rendszere és a lakástámogatási rendszer egyaránt a magas jövedelmű családoknak kedvez.

Ráadásul sem a gazdasági növekedésből fakadó többletbevételek, sem az uniós fejlesztési források elköltésénél nem prioritás a szegénység csökkentése, a szegénységhez vezető okok felszámolása.  Emlékezetes, hogy csak 2016 év végén több mint 200 milliárd forintot szórt szét soron kívül a kormány, egyebek mellett lőterekre és a közoktatás helyett az egyházi iskolákra, a szegények helyzetének javítása helyett.

Hozzátették még: az Együtt és a Párbeszéd szövetségének választási programjában az első helyen szerepel a gyermekszegénység csökkentése. Legsürgősebb intézkedésekként a kormányváltást követően azonnal pótolni kell a családi pótlék, a gyes és más fontos szociális ellátások 10 éve elmaradt infláció követő emelését. Igazságosabbá kell tenni az  szja rendszerét, a lakhatásra fordított támogatásokat pedig új építésű, akár luxus kategóriás ingatlanok vásárlásának támogatása helyett sokkal nagyobb arányban a közösségi lakásszektor fejlesztésére és az adósságcsapdába került családok helyzetének rendezésére kell fordítani. Fel kell számolni a jelenleg gyorsan fokozódó iskolai szegregációt is, mert az a szegénység újratermelődésének egyik legfontosabb oka.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik