Gazdaság

Valami nem stimmel Paks II. hűtése körül

A szakmai érveket figyelmen kívül hagyva, nem veszi komolyan az Orbán-kormány a bővítés során a reaktorok temperálásának kérdését – írta a Népszava.

Legalábbis a Jávor Benedek (Párbeszéd EP-képviselő) által megrendelt tanulmány szerint komoly problémákra derült fény a hűtéssel kapcsolatban.

Arról van szó, hogy a régi és az új blokkok együttes működésekor alacsony vízállás idején póthűtés kellene, ilyennel azonban a beruházási terv nem számol.

Ha az alacsony vízállást esetleg úgy orvosolnák, hogy visszafognák az áramtermelést, akkor köddé válna az a példátlanul magas, éves átlagban 90 százalék fölötti kihasználtsági mutató, amire a megtérülési számításokat építették.

Vagyis abból lehet majd választani, hogy az erőmű visszaterhelt állapotba, veszteségesen üzemel, vagy pedig megszegi a környezetvédelmi és a biztonsági előírásokat, írta a lap.

Nem adtak érdemi választ

Jávor szerint az is probléma, hogy az új blokkok hűtővízellátását célzó csatornabővítést az engedélyezési tervek alapján Paks I. négy reaktorának működtetése közben, a reaktorok leállítása nélkül kívánják elvégezni. Azaz a nyaranta így is kifeszített hűtővízellátást tovább nehezítenék a hűtővízcsatorna medrében zajló építkezéssel.

Az EP-képviselő adatkérést nyújtott be az atomerőműhöz, illetve a Paks 2. projektcéghez, hogy megtudja a részleteket, de nem kapott érdemi választ, mondta a lapnak. A Paks 2. Zrt. által küldött válaszlevél szerint a megállapodásokat „a felek a szükséges időben megkötik” (vagyis még nem kötötték meg), illetve a megfelelő temperálásra a „rendelkezésre álló szakértői kompetencia, továbbá az engedélyezési folyamatok miatti hatósági kontroll” jelenti a garanciát, írta a lap.

„A paksi szerződés egy kávé mellett dőlt el”
Ezt mondta egy állami energiavállalat volt elnöke egy paksi bővítésről szóló kerekasztal-beszélgetésen.

Kiemelt kép: MTI / Sóki Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik