Gazdaság

Folytatódik az aláírásgyűjtés, hogy legyen munkaszüneti nap december 24.

Csütörtökön a parlament vállalkozásfejlesztési bizottságában a fideszes képviselők leszavazták a Párbeszéd törvényjavaslatát, amely munkaszüneti nappá nyilvánította volna december 24-ét. Közben azonban már zajlik az aláírásgyűjtés a népszavazásért ugyanebben a kérdésben.

A hvg.hu megszólaltatta a népszavazást kezdeményező Bíró Zoltán magánszemélyt, aki elmondta, a szakszervezetek eddig főleg vidéken gyűjtöttek aláírásokat, most budapesti partnereket keres.

Elmondta: a népszavazáshoz szükséges aláírásgyűjtéshez eddig csatlakozott az MSZP, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, a Vasas Szakszervezeti Szövetség.

Bíró megkereste a Jobbikot is, de a párt arra hivatkozva nem csatlakozott a kezdeményezéshez, hogy leköti őket az európai polgári kezdeményezés a bérunióról, most viszont a KDNP-nek is írt, mert nincs KDNP-s politikus a vállalkozásfejlesztési bizottságban, így ők nem is szavazták le a Párbeszéd javaslatát.

Bíró Zoltán azt is elmondta, mostantól úgy keres aláírásgyűjtő partnereket, hogy ő maga vállalja az elveszett ívek utáni anyagi felelősséget, ezért reméli, így mások is csatlakoznak majd. Mint mondta, a Liga és a Munkástanácsok is jelezték már, hogy besegítenének.

Kiemelt képünk illusztráció. MTI Fotó: Marjai János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik