Gazdaság

Falun a 30 ezer forintot is átlépheti a havi gázszámla

Rezsi(430x286)(2).jpg (rezsi, gáz)
Rezsi(430x286)(2).jpg (rezsi, gáz)

A téli szezonban átlagosan 23 ezer forint felett költenek fűtésre a családok – olvasható a Fundamenta reprezentatív kutatásában.

A főbb megállapítások:

  • A fővárosban fizetik a legkevesebbet fűtésre, körülbelül 17 ezer forintot.
  • Falun a 30 ezer forintot is átlépheti a havi fűtésszámla.
  • A többség nyílászáró cserével, hőszigeteléssel, kisebb részben napelemmel csökkentené a rezsit.

A kutatásban 25-35 éveseket kérdeztek. Ők szinte kivétel nélkül a hőszigetelésben és a nyílászáró cserében látják a rezsiprobléma megoldását. A vidéken élő fiatalok 97 százaléka említette ezeket a beruházásokat legfontosabbként.

Redőnnyel és egyéb árnyékolástechnikával a nagyobb városok lakói és a fővárosiak több mint fele segítené a hideg elleni védekezést, fűtéskorszerűsítéssel pedig a fővárosiak 45 százaléka, a kisebb városok, falvak lakóinak pedig harmada könnyítene így az anyagi terheken.

A megújuló energiaforrások is egyre népszerűbbek, főleg a városiak körében.

A megkérdezettek több mint fele telepítene napelemet, a kistelepülések lakóinak viszont mindösszesen 16 százaléka hasznosítaná a nap sugarait. A falun élőknek csupán 5 százaléka, míg a fővárosiak 25 százaléka lát a napelemben fantáziát.

A közlemény úgy fogalmaz: az energetikai lakásfelújítás több százezer forintos beruházás is lehet, amely sok család számára nehézséget jelent.

Orbán is tudja, hogy fenntarthatatlan a rezsicsökkentés
Orbán Viktor szerint az EU támadást indított a rezsicsökkentés és annak nyertesei, a magyar családok ellen. Energiapiaci szakértők szerint a kormányfő csúsztat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik