Gazdaság

„Strómancég” fejezheti be 1,8 milliárdért a siófoki sportcsarnokot

Egyedüli jelentkezőként épp, hogy csak megfelelt az ajánlati kiírásnak a 4 fős kis cég, akinek alvállalkozóként kormányközeli nagyágyúk lesznek a segítségére – figyelt fel az Mfor.hu egy közbeszerzési építkezési pályázatra. A budapesti székhelyű Peszter Építőipari és Kereskedelmi Kft. fogja befejezni a szerkezetkész, siófoki Kiss Szilárd Sportcsarnokot és a munkáért összesen nettó 1,82 milliárd forintot zsebelhetnek majd be.

A Peszter Kft.-nek óriási mázlija lehetett, hogy sikerült a munkát elnyernie, uyganis a legfrissebb beszámoló szerint nem túl sok referenciája volt, és 2014-ben és 2015-ben sem volt egy forint árbevétele sem, 2016-ban viszont 453 millió forint nettó árbevételre tudott szert tenni a 4 alkalmazottjával. És mit ad isten, a kiírásnak így éppen hogy megfelelt (3 lezárt üzleti évre írtak elő 450 millió forintos árbevételt). Na de lesznek szerencsére segítségei, méghozzá elég rutinosak. Íme az alvállalkozók:

 

  • az egykori Tiborcz-cég, az Elios Innovatív Zrt.,
  • a közbeszerzések egyik királya, a West Hungária Bau Kft.
  • és Bognár József egyéni vállalkozó.

Mint a portál megállapítja: az egész olyan, mintha a Peszter Kft. egyfajta “strómancégként” tündökölne ebben a projektben.

Ami még érdekes: eredetileg 1 milliárd forintos építkezésről volt szó, 2014-ben kezdték el:

Egymilliárdos sportcsarnok épül Siófokon
A tervek szerint a jövő év közepére újabb sportlétesítménnyel gazdagodik Siófok: ünnepélyes külsőségek között tették le szerdán a Kiss Szilárd Sportcsarnok alapkövét.

A Kiss Szilárd Sportcsarnok befejezésére tavaly év végén a kormány 1,9 milliárd forintot adott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik