Gazdaság

Kereskedelem: az eddigi béremelés kevés ahhoz, hogy enyhüljön a létszámhiány

A létszám nem moccan a boltokban, pedig a bér több. A 27-28 ezer forintos keresetemelés azonban csak arra elég, hogy ne csökkenjen a létszám, miközben több munkáskéz kellene. Az élelmiszerboltokban a legnagyobb a baj a Blokkk.com szerint.

2017 augusztusában 196 ezer fő volt a bolti kiskereskedelemben alkalmazottként dolgozók létszáma (a négy főnél nagyobb vállalkozások körében). Ez nagyságrendjét tekintve igen halovány elmozdulás az egy évvel korábbi 193 ezer főhöz képest (másfél százalék), így a létszámhiány gyakorlatilag semmit sem enyhült. Azért sem, mert ráadásul év közben, januártól nézve szinte semmi változás nem tapasztalható. Ez nagy baj, mert több eladó kellene a boltokba.

A bruttó havi átlagkereset persze nőtt, most már 228 ezer forint a boltos vállalkozások körében, ami 28 ezer forintos emelést takar. Ebből az a következtetés vonható le, hogy 14 százalékos átlagos keresetemelés mellett a boltos vállalkozások létszáma nem emelkedik, pedig kellene, állapítja meg a szakportál.

A boltos kiskereskedelmi forgalom az elmúlt egy esztendőben 4-5% körüli ütemben nőtt, ehhez képest a 14-17 százalékos béremelés nem kevés. Ráadásul a nagyobbak több bért adnak, így a kisboltosok egyre hátrébb csúsznak a bérversenyben. És a munkaerőért folyó versenyben is.

Kiemelt kép: vásárlás egy belvárosi élelmiszerüzletben 2016. december 9-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik