Gazdaság

Másodfokon pert nyert a magyar állam Budaörs ellen

wittinghoff tamás (wittinghoff tamás)
wittinghoff tamás (wittinghoff tamás)

A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon kimondta, hogy az állam teljes egészében jogszerűen járt el a költségvetésnél a szolidaritási hozzájárulás bevezetésével, a szabályozással tehát semmiféle kár nem éri az érintett önkormányzatokat – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A magyar állam ellen Budaörs önkormányzat indított pert májusban, mert az állam elvette az iskoláit, miközben az önkormányzatra terhelte annak fenntartását a szolidaritási hozzájárulás bevezetésével.

A város azt kifogásolta, hogy a követelt hozzájárulás (2,1 milliárd forint) a háromszorosa annak, mint amit a város eddig az iskolái működtetésére fordított, és a település költségvetésének 16 százalékát teszi ki. Emellett kétszer akkora összegről van szó, mint amennyit a város összes feladatához hozzájárulásként kap az államtól, így a város a költségvetés nettó befizetőjévé válik.

Az iskolaállamosítás során az ingatlanok az önkormányzatoknál maradtak, ehhez a tulajdonhoz viszont már nem társultak jogok. Törvény tiltja, hogy a település az épületet elidegenítse, bérbe adja vagy hitelt vegyen fel rá. A vagyonkezelő a területileg illetékes Klik lett.

Budaörs első fokon megnyerte a pert, most elvesztette.

Pert nyert Budaörs az állam ellen
A Fővárosi Törvényszék több százmillió forint plusz kamat megfizetésére kötelezte az államot.

Az NGM úgy kommentálta a másodfokú bírósági döntést, hogy „az véglegesen megerősíti, hogy a szolidaritási hozzájárulás fizetésének elve összhangban van az állami és önkormányzati feladatellátás átrendeződésével”.

Kiemelt képünkön Wittinghof Tamás, Budaörs polgármestere látható. Fotó: MTI 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik