Gazdaság

Kormányközeli vállalkozó nyert az e-töltő pályázaton

Az állam által kiírt három elektromosautótöltő-pályázat legnagyobb értékű, 2 milliárdos keretszerződését nyerte el az Elektromotive Hungaria – írja a Közbeszerzési Értesítőre hivatkozva a Népszava. Ekkora összegből nagyjából háromszáz e-töltőt lehet létesíteni, egyenként 6,8 millió forintért. A másik két pályázatot a T-Systems nyerte, 800 millió forint, illetve 1,9 milliárd forintos keretösszeggel.

Az Elektromotive Hungariát öt évvel ezelőtt alapította a Horváth László tiszteletbeli kazah konzul vezette L.A.C. Holding, illetve Tarnoy Péter. Bár a cég többsége idén tavasszal Mátyásfalvi János ügyvezetőé lett, a többiek is megtartották érdekeltségüket.

A lap emlékeztet arra, hogy Horváth több szálon is kötődik a Fideszhez. Az első Orbán-kormány idején az állami Magyar Fejlesztési Bank igazgatóságában ült, az áttételes tulajdonában álló Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt.-nek pedig a Földművelésügyi Minisztérium háttérintézménye fizetett 8 millió forintot egy vitatott alaposságú tanulmányért a kazah juhtenyésztésről. Ezen kívül 190 millióért szerződött a Nemzetgazdasági Minisztérium is L.A.C. Holdinggal egy szak-világkiállításon való magyar megjelenés szervezéséért, továbbá Horváth felbukkant a pénztárgépüzletben is. A néhány éve születésnapját nagyszabású tűzijátékkal ünneplő Horváth jó barátságot ápol Fazekas Sándor és Varga Mihály miniszterekkel is, ezen kívül ő volt az is, aki megvette Spéder Zoltán részesedését a Schmidt Mária és gyermekei érdekeltségébe tartozó Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt.-ben.

(Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik