Gazdaság

Nem csak a Tescónál van gond – veszélyben a karácsonyi forgalom is

Alááshatja a karácsony előtt várható jelentős forgalmat is az áruházakban, hogy egyre több láncnál kiderül, a más ágazatokhoz képest alacsony bérek miatt súlyos a létszámhiány.

A szakszervezetekhez a Tesco-sztrájk óta érkezett már megkeresés az Auchan, a Spar, a Coop, az OBI és a Praktiker üzletláncoktól is, a dolgozók azt kérik, egységesen találjanak megoldást az ágazat képviselői – írta a Magyar Idők.

Az üzletekben ugyanis rendkívül súlyos a létszámhiány, ami a több más ágazathoz képest alacsonyabb átlagbérek miatt alakult ki. Ez több helyütt a dolgozók egészségtelen mértékű leterheltségét okozza.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke elmondta: levelet küldött a kereskedelmi ágazati párbeszéd bizottság tagjainak, amelyben, tekintettel az immár sztrájkkal megpecsételt helyzetre, sürgeti a szociális felek egyetértésében születő kollektív egyezséget, legalábbis a tárgyalások megkezdését.

A statisztikák szerint a kereskedők az elmúlt évben jellemző 20 százalék körüli átlagbérnöveléssel is mintegy 20-30 ezer forinttal maradnak el a nemzetgazdasági átlagtól. Más területek elszívó erejét jól mutatja, hogy például az összeszerelő vagy csomagolóüzemekben, a szalagmunkák mellett végzett könnyebb munkával ma annyit keresnek a foglalkoztatottak, mint amennyit egy áruházi dolgozó.

A lap információi szerint az üzletek több mint felét megbénító kétnapos sztrájk közel 2 milliárd forint veszteséget okozott a Tesco Magyarországnak, és az eddig példátlan eset elgondolkodtatta a piac többi szereplőjét is.

Mint a 24.hu megírta, a szakszervezet remekül időzítette a sztrájkot:

Tesco-sztrájk: úgy választottak időpontot, hogy duplán fájjon
Már mindenkinél ott volt a fizetés, nyugdíj, a cég pedig épp családi és sportnapot tartott Balatonbogláron. A cég 1-1,5 milliárd forintot is bukhatott két nap alatt.

A Munkástanácsok felvetését megkérdőjelezi a Blokkk.com szakportál. Mint írják, a Munkástanácsok lépten-nyomon azt szorgalmazza, üljenek már le a kereskedők és fabrikáljanak már egy ágazati kollektív szerződést, amit persze – a szakszervezet szándéka szerint – kiterjeszthetnének az egész ágazatra. Ez azt jelentené, hogy kötelező lenne minden kiskereskedelmi vállalkozás számára. Pontosan megfogalmazott ötlet azonban még nem hangzott el részükről, hogyan is lehetne és miben megállapodni. Ráadásul már a karácsonyi vásár bedőlésének veszélyét is felemlegették, amire a válasz nagyon egyszerű: a karácsonyi vásár nem marad el.

Nehéz is elképzelni egy ágazati bérmegállapodást a bolti kiskereskedelemben, ahol a legjobban fizető áruházlánc kétszer annyi havi keresetet ad, mint a legrosszabbul fizető kisvállalkozás – tették hozzá, és egy kis bérkörképet is felvázoltak.

A multi áruházak felhúzták a bért

A Tesco jelenlegi bérkínálata – amiben nem az alapbért, hanem a hó végi boríték teljes vastagságát kell méricskélni – jóval a kiskereskedelmi átlag felett van – írja a szakportál. A Tesco jelenleg egyébként 171.800 forint induló bért ajánl, ami hat hónap után felmegy 176 ezer forintra (nyilván az egyik pillanatról a másikra jövő-menő dolgozókat nem akarja túlfizetni), de a különféle pótlékokkal ez félév munka után eléri a 229 ezer forintot , amihez 12 ezer forint cafetéria is hozzájön. Ez viszont már az átlagnál egy sokkal erősebb kereseti lehetőséget jelent, igaz, nem a legtöbbet. De a Tesco így is már ott liheg a jó bért fizetőnek elkönyvelt Lidl nyakában.

A legtöbbet az Aldi fizeti egy bolti eladónak, 300 ezer forint felett, az árufeltöltő pénze pedig 221 ezer forint. A Lidl bolti dolgozó fizetése 247 ezer forint, a Tescosé 229 ezer. Az Auchané hasonló, de egy Coop bolt már csak 160-170 ezret kínál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik