Gazdaság

Új helyről kapott támogatást a Tesco-sztrájk

Érdeklődéssel figyeltük a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) által létrehozott sztrájkbizottság megalakulását és tiszteljük az összefogást, amit a munkavállalói érdekek érvényesülése érdekében tesztek – tudatta közleményében a MOL Nyrt.-ben működő Olajipari Szakszervezet (MTI OS).

Mint hétfőn írtuk, úgy tűnik, a szakszervezetek közelebb kerültek ahhoz, hogy elérjék céljukat, a 25 százalékos béremelést, és 15 százalékos létszámemelést, és ehhez kompromisszumos javaslatot tettek, amivel időt nyert a multi a válaszadásra:

Tesco-sztrájk: óriási fordulatról számolt be a szakszervezet
Véget ért a szakszervezetek és a multi áruházlánc hétfői tárgyalása. Érdemi előrelépés történt.

Kiszipolyozottak, és az alapjaiban elhibázott létszámpolitika miatt tartósan fáradtak a TESCO alkalmazottak. Az évek alatt elhibázott bérpolitika is következménye a jelenlegi sztrájkkészültségnek! – kommentálta a kialakult helyzetet az olajipari szakszervezet. 

Egyúttal kifejezték: a sztrájkban résztvevő TESCO dolgozókat támogatják.

Pár napja a vasutasok is hasonlóan nyilatkoztak:

A vasutasok szolidaritanak a Tesco-dolgozókkal
A VDSzSz szerint a tescósok eredményesek lehetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik