Gazdaság

Hatmilliárdból újítják fel és bővítik a dunaújvárosi kézilabdacsarnokot

Dunaújvárosi KKA – Fehérvár KC  (fehérvár kc, dunaújvárosi kohász kka, )
Dunaújvárosi KKA – Fehérvár KC  (fehérvár kc, dunaújvárosi kohász kka, )

Bruttó hatmilliárd forintból újítják fel és bővítik a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) csarnokát, a tervek szerint a munkálatokat jövő tavasszal kezdik.

A témában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Cserna Gábor polgármester történelminek nevezte a beruházást, amely a Magyar Közlöny keddi számában megjelent kormányrendelet szerint nemzetgazdasági szempontból kiemelt lett. Ez a lépés jelentősen lerövidíti a fejlesztés megvalósításának időintervallumát – tette hozzá. A városvezető reményei szerint 2019 szeptemberére átadható lesz az új komplexum.

Radulovics Bojana, a DKKA szakmai vezetője elmondta, hogy a meglévő kézilabdacsarnok felújítása történik meg, továbbá egy új csarnok épül, amely két szabvány kézilabdapálya egyidejű elhelyezését biztosítja. A létesítmény nemcsak a női kézilabda, hanem a futsal, a röplabda, valamint a városi tömegsport rendezvények, koncertek, ünnepségek otthona is lesz.

Az egykori világválogatott átlövő az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a munkálatok alatt felnőtt női kézilabdacsapatuk nem maradhat Dunaújvárosban, hanem a nemrégiben átadott martonvásári sportcsarnokban fognak játszani.

Szemenyei István, a DKKA ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy kétéves előkészítő munkát követően kezdődhet meg a csarnok tervezése. Fontos szempont volt, hogy a beruházás a jelenlegi helyszínen valósuljon meg, amely “sok szép sikert megélt” – mondta.
Közölte, hogy az új csarnokban 1600 férőhelyes nézőtér alakítható ki mobil lelátókkal, míg a felújítandó csarnokban megmarad a 800 fős befogadóképesség. Az MTI kérdésére elmondta, hogy a csarnokok mellett kiszolgáló létesítmény is épül, ahol kollégium, étterem, rehabilitációs és képzési központ kap helyet.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint a beruházás építtetője az önkormányzat, lebonyolítója pedig az állami BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik