Gazdaság

Az alacsonyabb áfa miatt egyre többet vásárolunk a szomszédos országokban

A magyarok egyre több pénzt költenek külföldön bevásárlásra. Az Azénpénzem.hu a KSH adataiból derítette ki, hogy jóval nagyobb mértékben bővült a külföldi bevásárlóturizmus, mint a hazai kiskereskedelmi költés.

A számok azt mutatják, hogy a bevásárlási célú egynapos utazások száma tulajdonképpen nem nőtt. Viszont jelentősen emelkedett az elköltött összeg: a tavalyi első féléves 46 milliárd forintos költéssel szemben idén már több mint 6 százalékkal többet, 48,9 milliárd forintot vásároltunk el a határainkon kívül. Ezek az egynapos utak vásárlási célú költései. (A többnapos utakéval együtt tavaly 50 milliárd, idén eddig 52,6 milliárd forint volt összesen a költés, azonban ezeket egyelőre jobb figyelmen kívül hagyni, mert maga a KSH is jelzi, hogy becslése a többnapos utak vásárlási költését illetően nem megbízható.)

A hazai boltokban ugyanebben az időszakban a lakosság mindössze 3,9 százalékkal költött többet idén, mint 2016 első felében. Vagyis több mint másfélszer jobban nőtt a külföldi bevásárlás, mint a hazai.

A legtöbb pénzt Ausztriában hagytuk, de Szerbia és Szlovákia is dobogós. A magyarázat is megvan: az alacsonyabb áfa sokkal kedvezőbb árakkal jár szomszédainknál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik