Gazdaság

Egymillió adózó kap levelet a NAV-tól őszig

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal október végéig mintegy egymillió adózót értesít arról, hogy az elmúlt évről adó-, illetve vámtartozása vagy túlfizetése van. Idén már a kivonat elején mindenki megtalálja a számára legfontosabb információt: mennyit kell fizetni, illetve mennyit igényelhet vissza.

Adószámla-kivonatot csak az kap, akinek legalább egy adónemben kétezer forintnál több tartozása, vagy túlfizetése van a tavaly december végi adatok szerint. A kivonat mellett késedelmipótlék-értesítőt is találhat a postaládájában, aki fizetési kötelezettségét a tavaly nem vagy csak késedelmesen teljesítette.

A most érkező kivonatokon az adó- és vámfolyószámlák egyesítése miatt már a vámtételek is szerepelnek. Akik tartoznak, illetve késedelmi pótlékot kell fizetniük, kötelezettségeiket csekken, átutalással, bankkártyával, vagy esetleges többletük átvezetésével is rendezhetik. Túlfizetés esetén a 1717-es nyomtatványt kell benyújtani a visszaigényléshez.

Akik úgynevezett elektronikus bevallók, tehát kötelező a netes felületet használniuk, vagy 2016. január 1. és 2017. június 12. között önkéntesen nyújtották be elektronikusan bevallásukat, adatszolgáltatásukat, adószámlájukat is elektronikusan követhetik, nem kapnak papíralapú értesítést.

Az adószámla-kivonatot, illetve a pótlékértesítőt mindenkinek célszerű összehasonlítania a saját nyilvántartásával. Az adatok értelmezésében a kivonat mellékleteként megküldött „Tájékoztató” segít. Eltérés esetén észrevételt tenni személyesen az ügyfélszolgálatokon, telefonon a 80/20-21-22-es számon a NAV Ügyféltájékoztató és Ügyintéző Rendszerén (ÜCC) keresztül, vagy írásban lehet. Ebben a NAV honlapjáról letölthető és a kiküldött kivonathoz is csatolt „Észrevétel adószámla-kivonatra és a kapcsolódó késedelmipótlék-értesítőre” elnevezésű nyomtatvány segít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik