Gazdaság

Alig várja, hogy minél előbb nyugdíjba mehessen? Pedig vannak kockázatok

pihenes(960x640).jpg (pihenés, )
pihenes(960x640).jpg (pihenés, )

Sokan álmodoznak arról, hogy nem várnak 60-70 éves korukig, hanem már korán nyugdíjba vonulnak. S mint írtunk róla, ez nem is lehetetlen dolog.

pihenes(960x640).jpg (pihenés, )
34 évesen is el lehet menni nyugdíjba
A korai nyugdíjba vonulás ma még kevesek kiváltsága Magyarországon.

De aki erre vágyik, az nem árt, ha tisztában van a kockázatokkal is, amelyeket a Pénzcentrum.hu foglalt össze:

  • Több tanulmány is alátámasztja, hogy van kapcsolat a kognitív képességek hanyatlása és a nyugdíjba lépés között.
  • És fordítva: egy francia felmérés szerint minden nyugdíjas korban aktív munkával töltött év a demencia kockázatának 3 százalékos csökkenését eredményezi.
  • Egy 2015-ös felmérés szerint a memóriateszteken sokkal jobban teljesítenek azok, akik még a 60-as éveikben is dolgoznak, mint akik korábban nyugdíjba vonultak.
  • Egy brit tanulmány pedig 11 európai ország több ezer, 50 és 70 év közötti lakosságának adatait elemezve arra jutott, hogy a nyugdíj 40 százalékkal növeli a depresszió kialakulásának esélyét.

Szakemberek szerint egyébként a részmunkaidő lehet a megoldás: így megmarad a munka is, és mellette lesz elég szabadidő is.

  • Tavaly a Melbourne Institute kutatói is foglalkoztak a munka, nyugdíj, demencia kérdésével. Az eredmény az volt, hogy a heti 25 órát dolgozók sokkal hatékonyabbak voltak, mint a többiek. A heti 55 órát dolgozók pedig rosszabb eredményeket produkáltak a gondolkodási folyamatokat vizsgáló tesztek során, mint a munkanélküliek vagy a nyugdíjasok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik