Gazdaság

Milliárdos támogatást kapnak az élelmiszer-automatások

Gépenként 120 ezer forintot, azaz összesen 3,24 milliárd forint támogatást kapnak az élelmiszer-automatások, az étel- és italautomaták felügyeleti egységének támogatásáról szóló NGM-rendelet szerint – tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-t.

A szaktárca közleményében ismerteti: a támogatás elnyeréséhez az étel- és italautomatát üzemeltető vállalkozásoknak szerződést kell kötniük a felügyeleti szolgáltatóval, amely a felügyeleti egység szerelése mellett a támogatás igénylését is intézi. A szolgáltatónak a vállalkozóknak nyújtott támogatási előleggel 2018. január 31-ig kell elszámolnia – tették hozzá. Az igénybevétel egyik feltétele, hogy a felügyeleti egységet az automatákba a szolgáltató legkésőbb 2017. november 30-ig telepítse, majd ezt követően üzemeltesse.

A Parlament júniusi döntése értelmében decembertől már csak olyan automaták működhetnek majd, amelyeket az értékesítési adatokat rögzítő, és azokat az adóhatóság számára továbbító felügyeleti egységekkel szerelnek fel. A szaktárca korábban arról tájékoztatott, hogy az adóhatóság ellenőrzési tapasztalatai szerint a gépek jelentős részét az adók megfizetése nélkül üzemeltetik, ezért van szükség az automatafelügyeleti egységre, amelynek segítségével az adóhivatal éppúgy nyomon tudja követni az étel- és italautomaták forgalmát, mint a pénztárgépekét.

Az érintett cégeknek emellett július 31-ig szerződést kell kötniük a Magyar Postával, amely egyedüli szolgáltatóként továbbítja a „fekete dobozok” által gyűjtött adatokat a NAV-nak. Úgy tudni, a Posta ötezer forintos havidíjat számolna fel az adattovábbításért, ami rendkívüli költségnövekedést jelentene az automaták üzemeltetőinek, a berendezéseik havi árbevétele ugyanis átlagosan mindössze 30-40 ezer forint.

(Fotó: Europress)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik