Gazdaság

Rejtély, hova folyik az Erzsébet-utalványok profitja

A rászorulókat üdültető alapítványnál csak a pénz negyede köt ki.

Rejtély, hogy hová lesz az Erzsébet-utalványokból származó profit – állítja a Magyar Nemzet. A lap szerint jóval több pénz folyhatott be, mint amennyit a rászorulók üdültetésére fordítottak.

Emlékeztetnek: korábban azzal indokolta a kormány a külföldi szereplők kiszorítását az utalványpiacról, hogy az étkezési utalványokból befolyt „extraprofittal” a rászorulókat segítsék. Erre jött létre a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány és az általa száz százalékban birtokolt Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt.

2013 és 2015 között évente 130-150 milliárd forint értékben adtak el utalványokat, amin 10-11 milliárd forintot kereshettek. Tavaly a nyugdíjasoknak karácsonykor kiküldött utalványok miatt felpörgött a forgalom, 207 milliárdért adtak el utalványokat, amiből összesen 15 milliárdos bevétel keletkezett.

Az alapítvány az éves beszámolói szerint ugyanakkor csak 2-3 milliárd forintot kapott az utalványforgalmazótól, a tavalyi évet leszámítva. Vagyis a hiányzó összeg évente 7-8 milliárd forint, ennek sorsáról azonban hiába érdeklődött a Magyar Nemzet.

Az utalványforgalmazó cég egy korábbi bírósági ítélet alapján arra hivatkozott, hogy pénzügyei a hivatalos beszámolókon túl nem számítanak publikus adatnak. A lap emiatt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult, amely arra jutott, hogy a cég közfeladatot ellátó szervnek minősül.

Korábban a Magyar Narancs szerkesztősége azt próbálta megtudni, hogy az utalványforgalmazó mennyit költött hirdetésre Habony Árpád cégének kiadványaiban. A titkolózás miatt beperelték a céget, majd jogerősen nyertek, az utalványforgalmazó ennek ellenére nem adta ki az adatokat, ezért feljelentést tettek a rendőrségen.

Pénteken délután a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) közleményt adott ki a témával kapcsolatban, amelyben a leghatározottabban visszautasították “a Magyar Nemzet és annak nyomán más hírportálok által átvett hamis híreket, amelyek azt a látszatot keltik, mintha az Erzsébet-program működtetésére szánt pénzek “eltűntek” volna. Sajnálattal látjuk azt a rosszindulatú igyekezetet, amellyel a Simicska-média és az ellenzéki sajtó az egyik legsikeresebb és Európában is példaértékű szociális programot próbál lejáratni, és még ezt sem kíméli a politikai hazugságoktól.”

Hozzátették, hogy az Erzsébet-program az elmúlt években félmillió gyermek, több százezer felnőtt kedvezményes üdülését tette lehetővé. Az idei év végére átlépi az 1 milliót azok száma, akik 2012-2017 között valamilyen üdülési lehetőségben részesülnek az Erzsébet-programba.

(Fotó: MTVA bizományosi – Róka László)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik