Gazdaság

Felével több lakás épült

Az első fél évben 5004 új lakás épült, 46,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 19 823, 40,2 százalékkal több, mint a múlt év első felében – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az épített lakások száma Budapesten nem változott, ugyanakkor a megyei jogú városokban 38,3, a többi városban 81,1 a községekben majdnem kétszeresére, 97,5 százalékkal nőtt.

A kiadott építési engedélyek és a bejelentések alapján építendő lakások számának 40,2 százalékos növekedésén belül Budapesten az egy évvel korábbihoz képest kétszer annyi, 112,2 százalékkal több lakás építését tervezik, a kisebb városokban 89,9 százalékos a növekedés, míg a községekben 29,0 százalékos csökkenést jelez a statisztika a múlt év első feléhez viszonyítva.

Az ingatlan.com adatai szerint 384 társasház-fejlesztési projekt van folyamatban, ami 6 százalékos növekedés jelent idén februárhoz képest. Jelenleg 194 társasház-építés van előkészítés alatt, ám ezek sorsát nagyban befolyásolhatja az építőiparban kialakult munkaerőhiány. Egy-két éven belül akár meg is duplázódhat a megépült lakások száma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik