Gazdaság

Egymilliárdos bevétel évente Pannonhalmán

pannonhalma (Array)
pannonhalma (Array)

A Pannonhalmi Főapátságnak éves szinten mintegy egymilliárd forintos bevételt jelent a turizmus és a termékekhez kapcsolódó üzletág együttesen, írta a Magyar Hírlap hétfőn.

A lapnak Veiland László, az apátság értékesítési és marketingigazgatója elmondta: bár Pannonhalma elsősorban szakrális helyszínként él a köztudatban, ma már csak nagyjából látogatóik fele érkezik vallásturisztikai céllal, a többiek kulturális programjaikra, gasztronómiai rendezvényeikre jönnek. Tavaly a Szent Márton-év kiemelkedő forgalmat generált, minden korábbinál több, 210 ezer látogatót fogadtak a bencés apátságban.

A következő évben egy négycsillagos, százszobás superior szálloda építésébe kezdenek, amely egyszerre képviseli majd a bencés hagyományokat, de az üzleti turizmust is kiszolgálja. A hatmilliárd forintos beruházás részben állami támogatásból, részben önerőből, valamint banki forrásból készülhet el, legkésőbb 2020 első negyedévére.

Az igazgató azt is elmondta, hogy virágzik a termékekhez kapcsolódó üzletág is: a főapátságban található üzleteken kívül nemrég Budapesten is nyílt, és hamarosan Kőszegen is elérhető lesz egy apátsági termékbolt, ahol pannonhalmi borokat, gyógynövény- és gasztronómiai termékeket árulnak majd. Jelenleg a bevétel közel fele, mintegy évi 400-450 millió forint származik borokból, víz- és termékértékesítésből, a többi turizmusból és vendéglátásból, rendezvények bevételeiből, belépőjegyek értékesítéséből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik