Gazdaság

Ég a hekkerbüntető BKK a Facebookon, széttrollkodják az oldalát

Felhúzta a népet a sértődötten sivalkodó BKK, ami miatt egy jóindulatú 18 éves hekkert éjjel vittek be a rendőrök. Háborús zóna lett a Facebook-oldaluk, ahogy a T-Systemsé is.

A BKK a szokásos házmesteres sértettséggel esett neki annak a kérdéskörnek, hogy lefejlesztett egy e-jegy applikációt, ami úgy ahogy működik, csak súlyos biztonsági résekkel. Ahelyett, hogy a közlekedési cég elismerte volna, hogy hibázott (ilyet magyar politikus, állami vezető, cégvezér nem tett még a rendszerváltás óta, mert mindegyik tévedhetetlen), elkezdte ócsárolni azokat, akik feltörték a rendszert.

Az egyik ilyen 18 éves ember a mozgalom szimbóluma lett, a névtelen – maga szerint etikus – hekker azt mókolta meg, hogy 50 forintért vehessen havi bérletet. Végül a megvásárolt jogosultságot nem használta, részben azért, mert elmondása szerint Budapesttől eleve 300 kilométerre lakik.

Az illetőt ennek ellenére megtalálta és bevitte a rendőrség az éjszaka közepén.

A vérig sértett, felelősségét el nem ismerő BKK Facebook-oldalát ellepték erre a felháborodott felhasználók, akik nagyon lehúzó kommenteket írtak az értékeléseik mellé. Itt egy képernyőfotó arról, hogy festett a helyzet negyed 3 körül, de azóta is dinamikusan bővül az egycsillagos értékelések száma. Így az átlag lassan 2-es alá csúszik. (FRISSÍTÉS: délután 3-ra elérte az 1700-at az egycsillagos értékelések száma, az átlag 1,5-re zuhant.)

Forrás: Facebook/ BKK

Íme néhány komment a legfrissebbek közül

Szabolcs az átkozott nyugatot citálja:

Apple, Instagram, Microsoft… sorolhatnám, hogy hány olyan cég van, ahol direkt pénzjutalommal (nem is kicsivel) jutalmazzák azt, aki a rendszerükben hibát talál, és jelzi. Ezt nevezik “Bug Bounty Program”-nak. Legutóbb egy 10 éves srác Helsinkiből jelzett egy bugot az Instagram fejlesztőinek. Érdekes módon nem a kiskorúak nevelőintézetében kötött ki, hanem kapott 10 ezer dollárt. Külön gratuláció a BKK-nak és az app fejlesztőinek ezért a banális hibáért, illetve azért, hogy az ember segít, erre előzetesbe kerül. Örülnétek, hogy nem csalta rommá a rendszereteket, hanem az elején szólt.

Tamás a Pesten most patás ördögnek számító Vitézy Dávid volt BKK-vezetőt is megemlítette:

Feljelenteni azt, aki egy próba után azonnal bejelenti a BKK-nak, hogy a webes fizetési rendszerében orbitális hiba van? Készenléti rendőrség, éjszakai előállítás egy 18 éves hobbi-informatikussal szemben? Milyen világban éltek ti? Hibáztatni magatokon kívül mindenkit, ahelyett hogy önvizsgálatba kezdenétek? Arrogánsan lehülyézni az utazóközönséget, akik fizetnek nektek, hogy használják a szolgáltatásaitokat? Egy kis mértékletesség, szerénység elkélne, nem nagy mellénnyel nekiugrani mindenkinek, aki _KONSTRUKTÍV_ kritikával illet titeket – amíg nincs változás, addig tartom az egycsillagos értékelést. Rossz látni, hogy a Vitézyék által létrehozott nyitott szellemiségű, hatékony, innovatív szervezet hova jutott mostanra :(

Csaba teker és szakmázik:

Áldom a helyzetem, hogy nem kell a BKK-n rohadnom naponta, mert bringázhatok. 2017-ben vérlázító és szomorú, ha egy scriptkiddie szintjével manipulálható egy fizetési szolgáltatás. Ilyen biztonsági rendszer mellett óva intek mindenkit, hogy bízzon a BKK adatkezelésben.

János belekeverte az enyhén elszállt költségvetésű vizes vb-t is:

Egyébként az is mekkora ötlet volt már, hogy a vizes VB alatt vezessék be az elektronikus jegyet! Persze, ilyenkor kell tesztüzem, amikor előre lehet tudni, hogy egy új fejlesztés első időszaka a hibajavítással zajlik. De persze biztos jött fentről az ukáz, és amit már évek óta nem tudtak megoldani, azt összecsapták pár hét alatt.

Bálint a keleti nyitásnak megfelelően a baráti Oroszország büntetőtábor-rendszerét ajánlja:

Lenyűgöző hatvanas évek szimuláció, mind a járműpark, mind a staff Oscar-t érdemlő szovjet tisztet idéző színészi játéka révén! Lenyűgöző interaktivitás! A Terror Háza múzeum a múlté, emberek, minden Pestre látogató, kalandvágyó embernek ajánlom a BKK e-jegyet, flexibilis árszabás és first-hand Gulág-élmény mikor a használata után rendőrök visznek el egy szó nélkül a lakásodról. Protip: számlázási címnek eleve adjátok meg a Gyorskocsi utcai fogdát az applikációban így rengeteg időt megspórolhattok!

Katalin lakonikus volt, ugyanakkor ironikus:

Tart még az 50 forintos akció?

Végül pedig egy másik Katalin, aki egy tömör összetett mondatban összefoglalta a magyar néplelket:

Te mondd, hogy kibertámadás, a te hangod mélyebb!

A T-Systems is megkapja a kommentelőktől

A T-Systems Magyarország Zrt. Facebook-oldala se menekült meg az anyázásoktól. A rendszert foghíjasan lefejlesztő cég is megkapta a kommentelőktől, akik természetesen a legfrissebb pár bejegyzést találták be, függetlenül attól a ténytől, hogy azoknak semmi közük a BKK-ügyhöz. Íme pár komment:

  • “Normális országokban normális cégektől ez a srác kapna egy szoftvertesztelői állásajánlatot.”
  • “Gondolom, mivel a T-com végzi a felügyeletet a BKK-appon ,és mivel gondolom ők is fejlesztették ki így a céget be lehetne perelni a plain text jelszavak mentése, illetve bármilyen jogosulatlan hozzáférés esetére. Ahogy néztem egy 2011-s évi CXII. törvény 7$ eléggé nyilvánvalóan kimondja a személyes adatok védelmét, és a cég nem tesz ezek elveknek akkor mindenki sérelemdíjat kérhet! ( 23$ ) , az a minimum h a srácnak még fizetni kellene, de nopara , majd mikor visszaperel a személyes adatok védelme miatt pár troll , akkor lesz a bukta…”
  • “Volt idén pár durva kibertámadás, ti meg egy védtelen rendszerrel várjátok, hogy Petya beköszönjön? It’s 2017! Az egy dolog, hogy minősíthetetlen a munkátok eredménye, azt majd a piac is honorálni fogja. De hogy a hibáitokat rákenjétek nem létező heckerek támadására, majd a segíteni akaró fiút felnyomjátok, az a legrosszabb vállalati gyakorlat és morálisan is nagyon aljas dolog. És employer branding szempontból is igazi öngól. Szerintetek ki fog nektek ötletelni?”
  • “T-Systems Magyarország: egy kicsit ti is hozzájárultok, hogy Magyarország egyre élhetetlenebb hely legyen. Korrupció, pökhendi pofátlanság és hozzánemértés jellemez titeket.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik