Gazdaság

Az utcára menne a HÖOK a több ösztöndíjért

12 milliárdos ösztöndíjkeretet és új odaítélési szempontrendszert akar elérni a hallgatói képviselet, ami a kormánnyal tárgyal jelenleg.

Nagyon bekeményített az utóbbi időben a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), amit sokszor vádoltak korábban a kormányhoz való dörgölőzéssel. Hogy ezt bizonyítsák, Gulyás Tibor elnök interjút adott a Hír TV-nek, amiben beszélt az ösztöndíjak emelésének óhajáról és belengetett egy tüntetést is. Az interjú rögtön azzal kezdődik, hogy kormánykedvencek-e még:

Most épp konfrontatívabbak vagyunk, de ez nincs kapcsolatban a választásokkal.

Gulyás hamar rátér a kormánnyal való tárgyalásokra is. Július 5-én adták át a kabinetnek a Jövőkép nevű programot, aminek a fő céljaival egyetért a kormány is, ellenben a végrehajtással együtt. A fő vitakérdés az ösztöndíjaké: Gulyás szerint nemcsak az a probléma, hogy 2007 óta nem volt jelentősebb emelés, hanem hogy nem méltányos a rendszer, kevesen kaphatnak állami juttatást.

A nehéz helyzetben lévők ugyanis diákhitellel is nehezen teremtik elő az egyetista lét költségeit. A HÖOK emelné a szociális támogatás felső plafonját 50 ezer forintra. Átalakítanák a támogatások odaítélésének rendszerét is, pl. járna plusz pont azért, ha alacsony iskolázottságú családból jön valaki, vagy ha nagy a földrajzi távolság az otthona és az intézmény között.

Az a HÖOK vezetője szerint se rossz, ha egy hallgató tapasztalatszerző munkát végez, ellenben sokan a megélhetésükért dolgoznak, és sokszor még a tanulmányaikat is félbehagyják ezért. Az Emminél azt akarják elérni, hogy 12 milliárd forintra emeléjk az ösztöndíjkeretet.

Szeptemberig tárgyalnak, utána akár az utcára is mennek.

Érdekesség, hogy a HÖOK már nem tiltakozik a hallgatói szerződések ellen, mivel Gulyás szerint beépítették a szervezet javaslatait is. A gimnáziumok leépítéséről a HÖOK-nak még nincs álláspontja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik