Gazdaság

Végleg tönkrevágják a magyar vízszolgáltatást az Együtt szerint

vizmuvek(960x640).jpg (Array)
vizmuvek(960x640).jpg (Array)

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium saját stratégiai javaslata szerint is teljességgel elhibázott volt mindaz, amit a kormány az elmúlt 7 évben a víz és csatorna ágazatban csinált – említi meg az ellenzéki párt közleményében.

Az Együtt szerint a Fidesz-kormány csődbe vitte az ágazat legtöbb cégét, amelyek kizárólag adófizetői pénzből származó tőkeinjekciókkal tarthatóak életben. A közműadó, az iparűzési adó, a hazug rezsicsökkentés mind-mind arra voltak alkalmasak, hogy a cégek szolgáltatási színvonala romoljon, a csőtörések mindennaposak legyenek. Így mára a vezetékes víz 26 százaléka folyik, szivárog el Magyarországon, ami hatalmas pazarlás.

Ezzel a Megyei Jogú Városok Szövetsége által összeállított dokumentumra utaltak, amelyet az Átlátszó.hu hozott nyilvánosságra. A jelentés szerint nagyon leromlott a magyar víz- és közműhálózat, és „a megfelelő minősítéssel rendelkező rendszerek száma mára már nem éri el a 20 százalékot, és ez folyamatosan csökken”.

A szakértői anyag szerint kb. 3 ezer milliárd forintra lenne szükség a teljes hálózat felújításához.

Ráadásul július elsejétől a Fidesz továbbrombolja az ágazat helyzetét az ingyenesnek hazudott, valójában a magas áfából finanszírozott bekötések díjmentessé tételével.

csovek(430x286).png (csatornázás, )
Ingyen kötnek be vizet, villanyt, gázt
Július elsejétől díjmentes a közműcsatlakozás a lakosságnak és kis- és középvállalkozásoknak.

Ez újabb milliárdokat húz majd ki a Fidesz által csődbe vitt, állami és önkormányzati tulajdonú cégek zsebéből, amit a kormány már jó előre, adófizetői pénzből fog kipótolni. Eddig mindenki maga fizette a bekötést, most kifizetheti a szomszédét is, miközben szétrohad az összes vezeték.Az Együtt kezdetektől fogva figyelemmel kíséri a víziközmű-ágazat Fidesz által okozott válságát, egyedüli pártként emelte fel a szavát az árbefagyasztás hazug és adófizetői pénzt igénylő megoldása ellen, folyamatosan tiltakozva a vizes cégeket sújtó leépítések ellen is.

A közműadó megszüntetésére volna szükség, mert az állam csak egyik zsebéből rakja a másikba a pénzt. Az iparűzési adókedvezményt az állami cégeket érintően helyre kell állítani. Meg kell szüntetni a 27 százalékos áfából finanszírozott hazug és igazságtalan, ingyenesnek hazudott bekötéseket és fenntartható árpolitikát kell folytatni célzott szociális támogatásokkal, amelyből jut a vezetékhálózat karbantartására is.

A víziközműcégeket érintő korrupt kiszervezéseket be kell szüntetni, mert ezzel a Fidesz a saját maga által csődbe vitt sok száz milliárdos ágazat tolvaj privatizációját készíti elő. Továbbá átfogó, 15 éves közmű-felújítási programra van szükség, mert a Fidesz elhibázott közműpolitikájának következtében a jövőt éli fel most Magyarország azzal, hogy az előző évtizedekhez képest is sokkal rohamosabb tempóban hagyja lerohadni a stratégiailag fontos vezetékes infrastruktúrát – áll az ellenzéki párt közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik