Gazdaság

A Szomszédok dolgoztatja a nyugdíjasokat

Hamarosan elindulhatnak az első nyugdíjas-szövetkezetek.

Az országos lefedettségű Szomszédok nevű szövetkezetnél a nyugdíjasok várhatóan már júliusban munkába állhatnak. A cégbejegyzés folyamatban van, a jogi procedúra jövő héten lezárulhat – mondta Fiák István. A diákszövetkezeteket tömörítő Diákész elnöke a Magyar Időknek elmondta, hogy ezt követően az ország több régiójában (Közép-Magyarország, Dél- és Észak-Dunántúl, Alföld) megkezdi működését a szervezet.

Megrendelők a jelenlegi iskolaszövetkezetekkel szerződő cégek lesznek, az idősek – ha szeretnének – várhatóan már júliusban munkába állhatnak. A megbízók részéről óriási az érdeklődés, mivel a diákmunkások többsége csak szeptemberig vállal munkát és minden ágazatban hatalmas az igény a tapasztalt munkaerő iránt.

Fiák István szerint a nyugdíjasok szaktudásuk, tapasztalatuk révén sok munkakörben a fiatalok betanítását is vállalhatják és több foglalkoztató a rugalmasabb foglalkoztatási forma segítségével szívesen visszavenné korábbi alkalmazottját.

A Világgazdaság szerint egy miskolci szövetkezet is benyújtotta a működéshez szükséges papírokat a cégbíróságra. Várhatóan augusztustól dolgozhatnak nyugdíjasok a Harmadik Kor Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetben. Egy miskolci irodában és egy internetes felületen is válogathatnak majd a munkalehetőségek közül.

Kiss Gábor, a szervezet elnökségi tagja azt mondta, bárki csatlakozhat, de jogszabály írja elő, hogy csak vagyoni hozzájárulással lehet valaki tagja a nyugdíjas-szövetkezetnek, ezért jelképes, 100 forintos összeget kérnek hozzájárulásként. Szerinte a nyugdíjasok főleg heti 20 óra munkára vállalkoznak majd. Ezt támasztja alá a Work Force munkaerő-kölcsönző és -közvetítő nemrég megjelent kutatása, amely szerint a nyugdíj mellett jelenleg is aktívan dolgozó 18 százalékon felül további 59 százalék szeretne a nyugdíj mellett dolgozni, de csak 6 százalék teljes munkaidőben.

Korábban megnéztük, mit ígérnek a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek, és ahhoz képest hogyan foglalkoztathatóak jelenleg az idősek.

Nyugdíjas munka: mutatjuk, kik nyerhetnek igazán Kósáék ötletével
Közérdekű nyugdíjas szövetkezetek létrehozását szorgalmazza a kormány, adó- és járulékkedvezménnyel, támogatással. De ki járhat ezzel az egésszel igazán jól?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik