Gazdaság

Üres bevásárlókocsikkal sztrájkolhatnak a Tesco dolgozói

Ha nem lesz eredményes a Tesco dolgozóinak szombati demonstrációja, akkor a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy a dolgozók üres bevásárlókocsikkal lassítsák az üzletlánc forgalmát. Sáling József szerint óriási gond a munkaerőhiány, aminek egyetlen megoldása a béremelés, írja hétfői számában a Magyar Nemzet.

Sáling József a lapnak adott interjúban elmondta, hogy ha eredménytelen lesz a szombati tüntetés, akkor a demonstrációt több helyen is meg tudják ismételni. “Azt az üzenetet szeretnénk eljuttatni a prágai központba, hogy értsék meg: baj van, muszáj bért emelniük” – fogalmazott a szakszervezeti vezető, hozzátéve: ha ez nem valósul meg, akkor a következő lépés az úgynevezett munkaügyi vita bejelentése lesz, ezután tarthatnak figyelmeztető sztrájkot.

Ez jelenthet egy-két órás teljes leállást, de előfordulhat munka- vagy vásárláslassítás is. Az utóbbinál a dolgozók fognak egy bevásárlókocsit, mindegyiket üresen betolják az áruházba, hogy ne férjenek be a vásárlók, és ne tudják hová tenni az árut, amelyet megvennének.

Sáling József szerint mindenütt vannak gondok a szakmában, amelyben óriási problémát jelent a munkaerőhiány. Mintegy 250-260 ezer ember dolgozik a kereskedelemben, ám legalább 20 ezer hiányzik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik