Gazdaság

Túl sok élelmiszert pazarlunk el – a Nébih programmal harcolna ellene

Kidobott élelmiszer (Array)
Kidobott élelmiszer (Array)

Az élelmiszer-pazarlás elkerülésére figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) uniós támogatással megvalósuló, Maradék nélkül című programja, amelynek keretében a hatóság azt is fölméri, hogy a magyar háztartások mennyi élelmiszer-hulladékot termelnek – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kedden az MTI-vel.

A Nébih első részletes élelmiszer-hulladék-felmérése szerint az EU által becsült 39 kilogrammnál jóval magasabb, 68 kilogramm az évente egy főre jutó élelmiszer-hulladék mennyisége Magyarországon, ennek pedig csaknem a fele tényleges pazarlás (feleslegesen vásárolt vagy tárolási hiba miatt szemétbe került termék). Az elkerülhető élelmiszer-hulladékban ételmaradékok, a sütőipari termékek, zöldségek és gyümölcsök, valamint tejtermékek fordulnak elő a leggyakrabban – tették hozzá.

A közlemény szerint az elpazarolt élelmiszerek 400-450 ezer rászoruló étkeztetését fedeznék, illetve fejenként évi 10-12 ezer forint fölösleges kiadást jelentenek.A hivatal nemcsak a pazarlás megelőzésére, a tudatos vásárlói magatartásra figyelmeztet a “Maradék nélkül” program keretében, hanem ennek első lépéseként 100 család közreműködésével a magyarországi háztartások gyakorlatát is megvizsgálja – írták.

A Nébih szerint kevesebb, de jobb minőségű és lehetőleg magyar termékeket érdemes vásárolni, hiszen a rövidebb szállítási távolságok a környezetet is kevésbé terhelik.

Az FM arra számít, hogy a Nébih Maradék nélkül programja rövidtávon is jelentős eredményeket hozhat az élelmiszer-pazarlás mérséklésében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik