Gazdaság

A horvát vasút sem a gyorsaságáról híres

horvátország (horvát tengerpart, )
horvátország (horvát tengerpart, )

A túlzsúfolt autópályák elkerülése végett Vonattal a tengerre címmel hirdetett akciót a horvát vasúttársaság (HZ) – írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn. Hozzátették: a személygépkocsis utazás árának töredékébe kerül ugyan a vonatjegy az Adriai-tengerre, de egy ilyen út akár egy napig is eltarthat.

A lap szerint a legrosszabbul azok járnak, akik a kelet-horvátországi Eszékről akarnak az Adria-tenger mentén fekvő Sibenikbe utazni. A mindössze 620 kilométer távolság autóval öt óra alatt megtehető, ha valaki mégis a horvát vasúttársaság mellett dönt, és vonattal utazik át az országon, három átszállással 25 óráig tart az út. Az újság továbbá hozzáteszi, hogy egy profi kerékpározó 16 óra alatt teszi meg ugyanezt a távolságot. A Varasd (Varazdin)-Split viszonylat vonattal 16 óra 22 perc, autóval négy és fél óra. A Zágráb és Split közötti vonattal hét és fél óra, autóval viszont három óra 45 perc.

A tömegközlekedésük elhanyagolt

Az elmúlt tizenöt évben Horvátországban a fejlesztések nagy része a közúti közlekedés terén történt, míg az összes többi ágazat (vasúti, légi közlekedés, vízi közlekedés) elhanyagolt állapotban van. Emiatt a horvát állampolgároknak mindössze 12 százaléka használja a tömegközlekedési eszközöket.

A Vecernji List című horvát napilap hétfőn arról cikkezett, mennyire elavult a horvát tömegközlekedésben használt járműpark. A horvát hajók és komphajók átlagéletkora 46,2 év, a vonatoké harminc. A lap szerint a mozdonyok 70 százalékát tíz éven belül le kell cserélni, mert használhatatlanná válnak. A villamosok átlagéletkora 30 év körüli, az autóbuszok terén azonban jobb a helyzet, ott 10,6 év a járművek átlagéletkora, míg a repülőgépeké 12,8 év.

Az egymillió lakosra jutó autópályahossz alapján Horvátország a negyedik helyen áll az Európai Unióban (EU), összesen közel 1330 kilométer autópálya épült az országban. Ugyanakkor egyike a legdrágább autópályáknak is az EU-ban. A közlekedést tovább nehezíti, hogy fizetőkapus rendszer működik az országban, ami miatt a turistaszezonban, váltónapokon, több kilométeres sorok is feltorlódnak az autópályán.

Araszolgatás helyett: tuti tipp a horvátországi utazáshoz
Az ENC-készülék minimalizálhatja a horvát autópálya-kapuknál a várakozási időt. Megnéztük, bérelni, vagy vásárolni érdemesebb.

A horvát kormány azt tervezi, hogy 2030-ig felfejleszti a tömegközlekedést, ami várhatóan csökkenti majd a személygépkocsi-forgalmat.

Az egy főre jutó gépkocsik száma alapján Horvátország az élen jár az unióban, ennek oka azonban részben az, hogy rosszul szervezett a tömegközlekedés az országban. A horvát fővárosban például nincs metróhálózat, ezért villamossal eljutni a város egyik feléről a másikra több órán át is tarthat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik