Gazdaság
aratás (aratás, búza, mezőgazdaság, )

A gazdáknak nem nagy öröm az idei betakarítás

24.hu
24.hu

2017. 06. 26. 15:09

Az őszi árpa negyedét takarították be Békés megyében, sem a termés mennyisége, sem a felvásárlási árak nem alakulnak kedvezően a gazdák számára – mondta az aratási koordinációs bizottság elnöke hétfőn az MTI-nek.
Kozsuch Kornél elmondta: 20 290 hektáron vetettek őszi árpát a megyében, az átlagtermés 4,9 tonna körül alakul hektáronként, ez alapján a tavalyinál legalább 20 százalékkal kevesebb termés várható. Ennek oka főként a nyári aszályban keresendő – mondta.

A felvásárlási árak tonnánként 32 ezer forint körül mozognak, amely szintén gyengének mondható. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés megyei igazgatóságának általános alelnöke szerint ezért valószínűsíthető, hogy a gazdák elraktározzák a terményt, bízva a jövőbeni magasabb árakban.

gabona (gabona, )
Megérezheti a magyar GDP a rossz gabonatermést
A mezőgazdaság teljesítményére, és így az élelmiszer-exportra is, az időjárás gyakorolja az egyik legnagyobb hatást.

Adamcsik László, a 27 ezer tonna tárolókapacitással rendelkező Csabai Raktárszövetkezet elnöke az MTI-nek elmondta: raktározási problémák idén nem lesznek, tavaly amiatt alakult ki kapacitáshiány, mert a 2016-os és a 2015-ös év is rekordtermést eredményezett a kalászos növényekből, idén azonban erre nincs kilátás.

Tavaly árpából 152 ezer tonna termett Békésben, az átlagtermés hektáronként 5,2 tonna volt.
A hétvégén kezdődik a több mint 92 ezer hektáron vetett őszi búza, valamint a csaknem 20 ezer hektáron vetett repce betakarítása is – tette hozzá Kozsuch Kornél.

Kulcsár László, a NAK megyei elnöke szerint a tavaszi fagyok és a belvíz miatt körülbelül 3400 hektáron kipusztult a repce, így közepes termésátlagra, míg a késői vetéseknél gyenge termésre van kilátás.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

LISBON, PORTUGAL - MARCH 25: Head coach Bernd Storck of Hungary looks on during the 2018 FIFA World Cup Qualifying Group B match between Portugal and Hungary at Luz Stadium on March 25, 2017 in Lisbon, Portugal.  Rodrigo Cabrita / Anadolu Agency
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.