Gazdaság

1400 miskolci Takata-dolgozó sorsa kérdéses

A légzsákokat gyártó cég Japánban és az Egyesült Államokban is csődvédelmet kérhet hétfőn.

Csődvédelmet kérhet hétfőn Japánban és az Egyesült Államokban a légzsákokat gyártó Takata, amelynek Magyarországon, Miskolcon is működik gyára. Az AP hírügynökség értesülése szerint a vállalat eszközeit a Key Safety Systems veheti meg, amely várhatóan folytatja a járműbiztonsági felszerelések gyártását.

A Magyar Nemzet emlékeztet: a Takata a magyar kormány stratégiai partnere. 2014-ben kezdte meg működését miskolci gyáruk, amit a magyar költségvetésből 68 millió euróval támogattak. Egyelőre nem tudni, mi lesz az 1400 dolgozó sorsa, a miskolci polgármester a Magyar Nemzetnek azt mondta: munkatársai egyeztetést kezdeményeztek a Takatával, a cég helyzete jelenleg stabil.

A Takata csődjét az okozta, hogy egyes termékei működés közben felrobbantak és fémrepeszeket röpítettek az utasok arcába. A selejtes termékek legalább 16 halálesetért és 180 sérülésért felelnek, Magyarországra is került belőlük – több mint 15 ezer Toyotát kellett visszahívni miatta. Ráadásul büntetőeljárás indult a cég három volt vezetője ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tudtak a hibáról, de eltitkolták. A cégnek összesen egymilliárd dolláros kártérítést kell fizetnie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik