Gazdaság

Sallert kevert le az Európai Bíróság egy magyar szabály miatt

Online szerencsejáték (online szerencsejáték,)
Online szerencsejáték (online szerencsejáték,)

Ütközik az európai uniós jogba az online szerencsejáték-fogadásra vonatkozó magyar szabályozás némely pontja – ezt mondta ki mostani ítéletével az Európai Bíróság.

A döntés előzménye, hogy az Unibetet 2014 közepén lekapcsolták a magyar hatóságok a netről, utána nem lehetett itthonról fogadni az Unibeten keresztül, mert a magyar hatóságok szerint nem volt meg a cég engedélye. Aztán pár hónapra rá még jól meg is bírságolták az amúgy máltai céget.

A cég azonban nem hagyta annyiban a dolgot, pert indított. Ez jutott el az Európai Bíróságig.

A bíróság most megállapította, hogy a kérdéses nemzeti szabályozás, amely tiltja a szerencsejátékok közigazgatási hatóságok előzetes engedélye nélküli szervezését, a szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának minősül. Aztán azt is kimondta a testület, hogy eltérő bánásmódnak számít, hátrányosan megkülönböztető, ebből következően pedig ellentétes a szolgáltatásnyújtás szabadságának elvével az a magyar szabály is, amely előírta, hogy az a cég nyújthat online fogadási szolgáltatást, amelyik Magyarországon legalább tíz éven keresztül már ilyent végzett. Ezt egy hazai cégnek sokkal könnyebb teljesíteni, mint egy külföldön bejegyzettnek.

Aztán nem is átlátható a magyar szabályozás, mert nem határozták meg kellő pontossággal azokat a feltételeket, amelyeket a fogadási koncessziót elnyerni akaró cégeknek kell teljesíteni. Ezért is ellentétes az uniós joggal a magyar jogszabály. Sok jóra nem számíthatott amúgy Magyarország, mert két hónapja az Európai Bíróság mellett működő főtanácsnok hasonlóan látta a helyzetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik