Gazdaság
Hajdúböszörmény, 2015. február 5.
Bevásárlókocsik a bezárt Tesco áruház parkolójában, Hajdúböszörményben 2015. február 5-én. Az áruházlánc január 13-án jelentette be, hogy február 4-től bezár 13 magyarországi üzletet. A bezárás után 566 dolgozó közül 350-et továbbfoglalkoztat a Tesco más üzletekben, 60 kollégájának nem tud a vállalaton belül új pozíciót ajánlani, míg 90 munkavállaló saját maga döntött úgy, hogy a cégen kívül keres új lehetőséget.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A Tesco elhatárolódik az előzetesbe került szombathelyi politikus cégétől

24.hu
24.hu

2017. 06. 20. 10:07

Korábban a témában:

A Tesco nem áll szerződéses viszonyban a Human Operator Zrt.-vel, semmilyen megállapodás nincs a két cég között – közölte a Magyar Időkkel a Tesco-Global Áruházak Zrt.

Mint korábban beszámoltunk róla, múlt héten előzetes letartóztatásba került Czeglédy Csaba MSZP-s szombathelyi képviselő, akinek a nevéhez köthető Human Operator diákmunkaerő-közvetítő cégcsoport, más láncok mellett, a Tescóval is szerződéses viszonyban áll. Mivel a zrt. vagyonát zárolták, diá­kok ezrei nem jutnak hozzá jogos fizetésükhöz a már elvégzett munkáért, emiatt többen nem folytatják a szövetkezeteknél vállalt munkavégzést, ami megzavarhatja a szerződött áruházak napi működését.

A szombathelyi szocialista képviselő, aki Botka László ügyvédjeként is ismert, a gyanú szerint 2013 és 2016 között többszintű iskolaszövetkezetes céghálón keresztül társaival együtt milliárdokat csalt el a költségvetéstől, cégein keresztül szerződéses jogviszonyban áll több nagyobb áruházlánccal, mint például a Tesco, illetve a drogériák pia­cán a DM, a Rossmann és a Muel­lerrel.

A Tesco és a Human Operator között nincs szerződéses jogviszony. A Tesco vizsgálja a helyzetet – közölték a lapnak.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

KODAK Digital Still Camera
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.