Gazdaság

Csökken a külföldi cégek aránya Magyarországon

Kilőtt a szerb érdekeltségek száma, és offshore országok is rákerültek a top 20-as listára, ami nem éppen az egészséges cégstruktúra jele.

Csökken a külföldi cégek súlya Magyarországon, a visszaesés az egymilliárd forint éves árbevétel feletti cégek esetén a legjelentősebb – derül ki az Opten tájékoztatásából. Eközben a tisztán hazai érdekeltségű nagyvállalatok száma és aránya jelentősen nő.

Egy év alatt közel két százalékponttal csökkent a nemzetközi arány a milliárdos árbevétel feletti cégek esetén, és már csak 35 százalék körül van. Ám a külföldi érdekeltségű cégek száma nem csökken, a hazai kkv-k és nagyvállalatok száma nő.

Megfigyelhető viszont, hogy a nyugat-európai érdekeltségek visszaszorulóban vannak – a cégek számát vizsgálva még mindig Németország van első helyen (4527), de a második helyen már Ukrajna (4008) előzi Ausztriát (3956). Ezután jön Románia (3105), Szlovákia (2956), Nagy-Britannia (2209), Olaszország (2053), az Egyesült Államok (2051), Szerbia (1824) és Svájc (1549).

Öt év alatt 19,7 százalékkal csökkent a német, 12,1 százalékkal az osztrák, 40 százalékkal a román és 25,5 százalékkal az amerikai cégek száma. 22,9 százalékkal nőtt viszont az ukránoké, 48,5 százalékkal a szlovákoké, 7 százalékkal a briteké, 1,4 százalékkal az olaszoké és 1 százalékkal a svájciaké, a szerb cégek száma pedig egyenesen kilőtt, 271,5 százalékos a növekedés.

Az Opten szakértője, Pertics Richárd szerint nem feltétlenül jó hír a keleti szomszédok előretörése – jellemző például a gyakorlat, hogy a hazai cégek életpályájuk vége felé utolérhetetlen ukrán vagy szerb tulajdonosokhoz kerülnek. Az sem szerencsés, hogy a top 20-as listán több offshore jellegű ország is szerepel, így Ciprus (1141), Seychelles (782) és Suriname (578).

A nemzetközi érdekeltségű cégek jelenleg közel 730 ezer hazai munkavállalót foglalkoztatnak, de ez egy év alatt több mint 30 ezerrel csökkent. Pertics rámutatott, hogy a nyugati cégek általában jobb tőkeellátottsággal és ezáltal stabilitással rendelkeznek, ami sok esetben támaszpontokat jelent az amúgy rendkívül elaprózódott és tőkeszegény hazai cégstruktúrában.

A külföldi érdekeltségű cégek száma a kereskedelemben, az ingatlanügyleteknél és a tanácsadó szektorban a legmagasabb.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik