Gazdaság

Negyedéves magyar GDP: 4,2 százalék

unios-tamogatas(210x140).jpg (Array)
unios-tamogatas(210x140).jpg (Array)

Még a nagy meglepetést okozó előzetes adatnál is gyorsabban növekedett a magyar gazdaság az első negyedévben. A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2017. első negyedévében 4,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit.

A szezonálisan és naptárhatással igazított mutató szerint az éves növekedési ütem 3,8 százalék volt, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint amit az első becsléskor közölt a KSH.

A növekedést az uniós források újbóli felpörgése mellett a lakossági fogyasztás is hajtja. Örvendetes azonban, hogy nem csak a belső motorok húznak: az európai konjunktúra magára találása nagyon jót tett a tavaly csak stagnáló ipari szektornak, amely így jelentősen hozzá tudott járulni a növekedéshez.

A növekedés éves és negyedéves összevetésben is magasnak mondható. Utóbbi azért fontos, mert a magas éves indexet alapvetően befolyásolta a mély bázis: 2016 elején a hétéves uniós költségvetés logikájának megfelelően eltűntek az országból az EU-források, ami a beruházások összeomlásához vezetett.

A rövid bázisú mutató alakulásából azonban az látszik, hogy nem csak ez a statisztikai hatás magyarázza a magyar növekedési adatot, hanem valóban erősen indult a 2017-es év.

Elemzői reakció

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint a negyedéves növekedés tempósnak mondható, leginkább az ipar volt a húzóerő, az ágazat hozzáadott értéke 6,8 százalékkal nőtt. Ugyanakkor meglepő, hogy a fogyasztási komponens viszonylag gyengén szerepelt. A háztartások tényleges fogyasztása 2,5 százalékkal, a háztartások fogyasztási kiadása pedig 3,5 százalékkal nőtt. Mindez azt mutatja, hogy a lakossági fogyasztás a nettó reálbérek jelentős, több mint 8 százalékos növekedése ellenére visszafogottan járult hozzá a növekedéshez.

(KSH/Portfólió)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik