Gazdaság

30 nap lenne a fizetési határidő

számlázás (számla, számlázás)
számlázás (számla, számlázás)
Január 1-jétől tenné kötelezővé a 30 napos fizetési határidőt a gazdasági életben a liberálisok elnöke.

 

Fodor Gábor törvénymódosításának célja, hogy megszüntesse a kisebb cégek kiszolgáltatottságát. A Polgári Törvénykönyv jelenleg a cégek alkujára bízza a fizetési határidők kialakítását, ami módot ad arra, hogy egy erősebb cég rákényszerítse akaratát beszállítóira. A Liberálisok elnöke ennek a gyakorlatnak vetne véget a mindenkire kötelező harminc napos határidővel.

A független képviselő javaslata szerint január elsejétől minden számlát befogadó intézménynek (állami, önkormányzati, magántulajdonú), cégnek harminc napon belül fizetnie kellene.  

Jelenleg a nagyobb cégek két, három, vagy akár hat hónapos fizetési határidőket szabnak meg a beszállítóiknak. Ez bizonytalanná teszi a kisebb cégek működését. A harminc napos határidővel a vállalkozások gazdálkodása tervezhetőbbé válna, több embert alkalmazhatnának, többet költenének és több jutna beruházásra is, amely növelné a nemzeti összterméket is.

A mai gyakorlatnak nincs ésszerű magyarázata, erkölcsileg pedig elfogadhatatlan, hogy a nagyobb cégek a kisebbekkel finanszíroztatják saját gazdálkodásukat. A jelenlegi gyakorlat egyenlőtlen helyzetet tart fenn a piacgazdaságban, ami ellentétes a demokrácia alapelveivel, mert sérti az egyes szereplők egyenlőségét.

Fodor Gábor szerint a magyar gazdaság tőkeszegény, kiszámíthatatlan és bizalomhiányos és nagy gond a számlás kifizetések lassúsága.

Különösen furcsa gyakorlat, hogy a nagy nemzetközi vállalatok – a hatalmas tőkeerejükre támaszkodva, a biztos pénzügyi hátterükkel együtt is – a magyar beszállítók felé teljesített lassú átutalással nehezítik a náluk jóval gyengébb lábakon álló magyar gazdálkodó szervezetek helyzetét. Ennél még fájdalmasabb, amikor a magyar állami, önkormányzati intézmények, cégek nehezítik meg a vállalkozások helyzetét.

A magyar gazdálkodó szervezetek egymás közötti lassú kifizetése is rontja a hatékonyságot, Fodor Gábor szerint javaslata milliók megélhetését segítené.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik