Gazdaság

Lázár János nem lesz boldog: 10 helyett 15,5 milliárd biztosan elmegy a tram-trainekre

A csütörtöki Közbeszerzési Értesítőben megjelent hirdetmény szerint tető alá hozták a tram-train-bizniszt, csak kissé borsos áron. Áprilisban a Délmagyar számolt be róla, hogy az eredeti összeg duplájába is kerülhet a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő tram-train nyolc járműve. A 30-40 méter hosszú, száz kilométer per órás utazósebességgel közlekedő hibrid járművekre beszerzésére

eredetileg 10 milliárdos tételt állítottak be.

A közbeszerzésen csak a Stadler Rail Valencia S.A.U tett ajánlatot, amely egyenként 6,4 millió euróért (csaknem 2 milliárd forint) gyártaná le a 202 férőhelyes, dízel és villamos üzemmódú járműveket. Lázár János kancelláriaminiszter, a térség országgyűlési képviselője felháborodott az árszabáson, egyenesen azt kérte a kormánytól, hogy az aránytalanul megnövekedett költségek miatt ne vállaljon kötelezettséget a beruházás megvalósítására.

A politikus akkor az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében emlékeztetett rá, Hódmezővásárhely és Szeged az ellentéteket félretéve néhány éve összefogott, és az itt élő polgárok érdekében közös vállalkozásba kezdett. Olyan fejlesztésbe, amely naponta csaknem tízezer embernek jelentene segítséget a települések közötti ingázás során, növelné a térség versenyképességét, a települések megtartó erejét, közelebb hozna két megyei jogú várost egymáshoz.

A közbeszerzési hirdetmény szerint

a szerződés végösszege 91 millió 80 ezer euró lett az eredetileg becsült (és már akkor is drágának ítélt) 66 millió euró helyett.

A hirdetmény szerint a megegyezés  a nyolc szerelvényen túl további négy darab opciós hibrid tram-train jármű szállítására is vonatkozik, az alap járművekkel megegyező műszaki- és szerződéses feltételekkel – az átszámítva 28 milliárd forintos ár az összesen 12 darab, mellékhelyiséggel is felszerelt járműre vonatkozik. Utóbbi lehetőség szintén csak opció, alapesetben a szerelvényeken nem lesz mellékhelyiség – hacsak a döntéshozók nem élnek opciós jogukkal és vállalva a tetemes plusköltségeket, nem kérik a kocsik átalakítását.

Az opcionálisan szállítandó járművek gyártásának lehívásának lehetőségét legkésőbb az alap nyolc darab hibrid tram-train leszállítási véghatáridejéig kell biztosítani.

A nyolc, mosdó nélküli szerelvényre 15,5 milliárd forint megy el – az az a minimum összeg, amit kifizetünk a tram-trainekért.

A tram-train viszontagságos útjáról és a politikai bonyodalmakról részletesen itt írtunk.

Frissítés: Korábban címünkben az szerepelt, hogy a tram-trainek összesen 28 milliárd forintba kerülhetnek. Az adat valós, ez az ár azonban az opcionálisan választható plusz szerelvényekkel és a mellékhelyiségekkel együtt értendő. Arról egyelőre azonban nincsen információ, hogy az extrákra rábólint-e a megrendelő MÁV. A biztos a nyolc tram-train beszerzése (amikbe a kis táv miatt gyaníthatóan nem kérnek mellékhelyiségeket, ahogyan például a HÉV-szerelvényen sincsenek).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik