Gazdaság

„Pont jókor jött a hajó”

24.hu
24.hu

2017. 05. 23. 14:34

Február óta a Coca-Cola regionális kommunikátora, előtte 15 évig a Mindshare-nél dolgozott. Mérő Ádámot kérdeztük üdítőről, borról, gasztronómiáról.

Pár hónapja felelős a Coca-Cola kommunikációjáért. Egyből a mélyvízbe dobták?

A hivatalos beosztásom Connection manager, ez egyfajta médiamenedzseri funkciót jelent, a marketingcsapat részeként én vagyok felelős mindenért, ami marketing-kommunikációval, fizetett médiával kapcsolatos. Magyarország mellett a cseh és a szlovák piaccal is foglalkozom. Hozzám tartozik a Coca-Cola bármilyen kommunikációjának, hirdetésének a kialakítása, megtervezése, és persze együttműködve az ügynökséggel és a brand marketing csapattal, annak végrehajtatása, koordinálása, elemzése. Kicsit olyan, mintha egy házon belüli mini-médiaügynökség lennék. Talán nem véletlen, hogy erre a pozícióra médiaügynökségi embert kerestek, hisz egyfajta támogató, kontrolláló, tanácsadói funkció is tartozik a munkámhoz.

Miben segített, hogy ügynökségtől jött?

Gyakorlatilag mindenben. A kommunikációs stratégia felépítése, az ügynökség által javasolt tervek, ajánlatok értékelése, a trendek ismerete a korábbi életemből jött, itt viszont meg kell tanulnom magát a márkát.  Ebben már a kezdetektől nagyon sokat segített a marketingvezetőm, de mivel a cégen belül is sok területtel kapcsolatban állok, folyamatosan tanulok a jogi, pénzügyi, brand marketing, trade marketing kollégáktól.  Emellé kell odatenni azt az ügynökségi hátteret, amit a 15, a Mindshare-nél eltöltött év jelent, és tudom használni a korábbi italos ügyfelemtől szerzett releváns tapasztalataimat is.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Hogy élte meg a váltást?

15 év egy munkahelyen sok idő, és ezt radikális változás követte, a másik oldalra ültem át.  Szerencsém volt, pont jókor jött ez a hajó, akkor, amikor eljött az ideje, amikor mind korábbi munkahelyem, mind a saját szakmai szempontomból a csúcson voltam, úgy éreztem, lényegeset már nem tudok hozzáadni az eddigiekhez.  Minden szempontból jól jött tehát ez a frissítés, óriási dolog az én életemben, és az ügynökségnek is lehetősége nyílt új utak keresésére. Azt éreztem, váltani kell, új, másfajta kihívásokra vágytam, és ez az a munka, amit gondolatban maga elé képzeltem.

Mit szeret legjobban a mostani munkájában?

Átjönni a megbízói oldalra, ráadásul, ahogy mondani szokták, a Coca-Cola a marketing csúcsát jelenti, önmagában is nagydolog, jó itt lenni, megtanulni, hogy működik egy ilyen cég lokálisan, regionálisan, globálisan. Ráadásul korábban vezető voltam, sok beosztottal, ennek minden előnyével és hátrányával, itt viszont egyedül vagyok, ami egyben hatalmas szabadságot is ad.  Én magam alakítom a folyamatokat, a struktúrákat, menedzselem a feladatokat. Persze, együttműködőm a vállalat egészével, és sok segítséget kapok, az ügynökség is mellettem áll, de ez mindenképpen más, izgalmas, autonóm dolog. Több részletet kell egyedül átlátnom, és utána eldöntenem, hogyan tovább. Ez növeli az emberben a tulajdonosi szemléletet is.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Az ügynökségnél az ember több iparágban dolgozik, megismeri azokat, de az egy felszínesebb tudás. Itt alaposan megtanulsz egy iparágat, egy kategóriát. Szerintem, aki marketingben dolgozik, annak nagyon sokat segít, ha a másik oldalt is megtapasztalta.

Miben különbözik a Coca-Cola kommunikációja más iparágakétól?

A cégen belül is sok és sokféle márka van, sok célcsoporttal, sokféle fogyasztási szokással. Ami kifejezetten a „klasszikus”, piros Coca-Cola jellemzője, az a tudatos, profi és végiggondolt stratégia. A Coca-Cola azonnal figyel a számára releváns, kezdődő trendekre, és ha kell, nyit feléjük.

Más a magyarországi kommunikáció, mint amit a cég világszinten használ?

Úgy érzem, egészséges egyensúly van a kettő között, vannak globális stratégiák, de ezeket helyi szinten valósíthatjuk meg. Az influencer-marketing, a helyi celebek, a partnerek kiválasztása, gondolok itt például a you tube-sztárokra, ránk van bízva. Ez így optimális, mert szolid, konzisztens márkaértékek alkotta keretrendszert kínálnak, amivel mindenki tisztában van, de hagynak minket dolgozni, kihasználni a helyi lehetőségeket.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Borral is foglalkozik. Ez hogy fér össze az üdítővel?

Sehogy, itt dolgozom, a bor pedig a hobbim. Teljesen más megközelítést kíván a kettő, és a fogyasztó dönti el, milyen alkalomra mit, milyen típusú terméket választ. Egy meleg nyári napon választhat egy pohár finom hideg fehérbort, vagy lehet a poharában Coca-Cola, a társaság és az alkalom függvényében. Csak helyükön kell kezelni az alkalmakat.

Létezik kóla-gasztronómia, kóla-étel harmónia?

A kommunikációnk egyik fontos pillére, hogy segítünk megtalálni a fogyasztónak azokat az alkalmakat, amikor a mi termékünket érdemes választania. Bizonyos könnyen elkészíthető ételek, könnyű ebéd vagy vacsora mellé például nyugodtan ihatunk kólát, de Sass Danival, a Konyhafőnök korábbi döntősével is dolgozunk, az ő ételkreációi is rímelnek a kólára.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Sokat dolgozik. Hogy illeszti be a családot, a kikapcsolódást az életébe?

Nagyon sokat utazom hivatalos ügyben, hiszen három ország kommunikációját fogom össze, havonta egyszer biztosan el kell mennem Prágába. A családdal, a lányaimmal viszont mindenfelé, mindenféle stílusban igyekszünk eljutni. Bejártuk Izlandot hátizsákkal, autóval néztünk körül Andalúziában. Ők is mindenhol megtalálták, ami számukra érdekes. Főleg Európára koncentrálunk, egyik kedvencem Skandinávia, például Izland és Norvégia, a másik pedig a brit rész, Skócia, Írország, vagy akár Kanada, annak is főleg az északi része. A legkisebb lányom nemrég született, de már őt is igyekszünk beilleszteni aktív életünkbe.

Szakmabeliekkel barátkozik?

A barátaim főleg a gimnáziumból, egyetemről, külföldi ösztöndíjak idejéből maradtak meg, de persze néhány iparági kolléga is megtalálható köztük.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. október 23.
Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján tartott állami ünnepségen a Terror Háza Múzeum előtt 2017. október 23-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.