Gazdaság

Több tízezer család sorsa került veszélybe

Sürgősen lépnie kellene a kormánynak, ugyanis a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET) kerete gyakorlatilag betelt, miközben továbbra is folyamatosan érkeznek a kérelmek. Eddig összesen 150 ezer ember lakhatását biztosította a NET-program, de még több tízezer család sorsa van veszélyben – írta az Azénpénzem.hu az eszközkezelőtől kapott adatokra hivatkozva.

Betelt az eszközkezelő, de fogad

A program indulásától számítva 2017. április 30-ig mintegy 40,5 ezer ingatlanfelajánlást fogadott be a NET Zrt. A törvényi előírásoknak megfelelő szándéknyilatkozatok alapján 29 836 ingatlannál a pénzügyi rendezés is megtörtént. A mintegy 30 ezer ingatlan megvásárlására április végéig 115 milliárd forint költségvetési forrást használt fel az eszközkezelő, ennek köszönhetően mintegy 285 milliárd forint jelzáloghitel-tartozás visszafizetésétől mentesültek a NET programba bekerült hiteladósok.

A befogadott szándéknyilatkozatok száma szerint (a visszautasítottakkal korrigálva) hozzávetőleg 150 ezer személy lakhatását biztosította már a NET-program, de mint a cikkben írják, még több tízezer adóst kellene megmenteni.

Jelenleg ugyanis 135 ezer lakáshiteles nem törleszti legalább három hónapja hitelét. Közülük 15 ezren legalább két jelzáloghitelük részleteit nem fizetik. A hátralékos adósok egyébként is átlagosan két kölcsönt cipelnek, esetenként egy embernek hatféle hitele is akad. Ráadásul a nemfizető lakáshitelesek 37 százaléka egyáltalán nem rendelkezik bevallott jövedelemmel. Jókora gond még az is, hogy 70 százalékuk kistelepülésen él. Az ő helyzetükön pedig eddig egyáltalán nem segített az ingatlanpiaci áremelkedés. A szakportál szerint ebben a körben egyértelműen az eszközkezelő lehetne a segítség.

Márpedig az elutasításokat is figyelembe véve gyakorlatilag már betelt az eszközkezelő 2015. szeptemberében 25 ezerről 35 ezerre emelt kerete. Ugyanakkor a befogadás egyelőre folyamatos, hiszen egyrészt a megvásárlásig tartó procedúra hosszadalmas, másrészt a kormányzat részéről is többször beszéltek a további bővítésről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik