Gazdaság

Anyja és felesége a legbüszkébb Kovi életművére

Persze önmagán kívül. Elárulta nagy tervét is, szopótanfolyamot indítana, de nem így nevezné. A pornófilmkészítő a Magyar Narancsnak adott interjút, amiben elmondta azt is, hogyan indult a karrierje.

Az 1991-es taxisblokád idején még fotóriporter volt, de egy térdműtétje után elfertőződött a seb, orvosai azt mondták, ha még fel tud állni (vicc, amolyan szexuális utalás, nem ezt mondták). Hanem azt, hogy örüljön, ha nem kell levágni a lábát. Nem kellett, de még mankóval járt, amikor összehozták egy operatőrrel, aki forgatni szeretett volna, ő meg producer lett.

Sokan megkérdik tőle, vezet-e statisztikát, mennyi filmet forgatott, harmincig számolta is, de már nem, több százról lehet szó.

Szerinte a szakma neki köszönheti Michelle Wildot, Maya Goldot és a külföld után itthon is befutott Monique Couvet, szerinte ezek a lányok megbecsülést kaptak tőle, az elsőként felsorolt lánnyal például fél évig csak beszélgetett.

Eddig tartott, hogy felépítettem. Ő sztár akart lenni.

Most épp nem forgat, de vannak ajánlatai. Csak azokat igénytelen tartalmaknak véli, így nemet mond. Meg úgy mára a szakma is igénytelen lett, úgy látja.

Máriás Béla, Kovi, mint gumibaba és néhány kovi-uborka című farost, vegyestechnikával készült festménye 200.000 forint kikiáltási áron kerül kalapács alá az ErotikART aukción a Holdudvar Galériában, a Margitszigeten. MTI Fotó

„Ez nem egy alantas szakma, ennél tudok százszor alantasabbakat. Ha kurvaként viselkedsz, akkor úgy is fognak kezelni. És ez igaz mindenkire”, mondta arra, hogy mit válaszolt, amikor a lányok aggódtak, mi lesz, ha felismerik őket.

A LUXx Video ugyan csődbe ment, de azt mondja, ő nem, a cég kb. tíz éve nem az övé, de a LUXx brand és a filmjogok még nála vannak.

A terveiről azt mondta, azon gondolkodik, hogyan lehetne megtanítani a lányokat a felsőfokú fellációra, személyes, kiscsoportos szopótanfolyam az elképzelés. De nem így hívná, backup, vagyis bekap.

(A kiemelt képünkön nem Kovi van, hanem több kovi, vagyis kovászos uborka, kevés legálisan felhasználható képet találni a filmes szakemberről, de a cikkben tettünk be róla egy festményt.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik