Gazdaság

Egy pizza árát hagyta az alapítvány számláján a “fideszes tanár úr”

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, eltűnt az V. kerületi Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium diákjait támogató alapítvány pénze, aminek nagy része a diákok szüleinek támogatásából jött össze. A pénz eltűnéséért az iskola egyik tanárát, K. Andrást tették felelőssé, akit csak “fideszes tanárként” emlegettek, mivel a tanár egyben Belváros-Lipótváros Önkormányzatában a jogi bizottság Fidesz–KDNP által delegált tagja.

A hvg.hu értesülései szerint éppen önkormányzati kötődése miatt igyekezhettek eltussolni az ügyet. Nem szóltak a szülőknek, hogy nincs meg a főként általuk összeadott pénz, sőt, még egy titoktartási nyilatkozatot is aláírattak a tantestület többi tagjával. A lap nagy nehezen elérte a tanárt, Arapovics Miklós igazgató pedig közölte: a tanár “visszahozta a pénzt”.

A hvg.hu utánajárt, pontosan mekkora összeg is maradt a Szemerések a Szemeréért Alapítvány számláján, miután a tanár hozzányúlt a gyerekek pénzéhez. Nagyjából egy pizza ára: 1592 forint.

A szervezet kuratóriuma az elmúlt években folyamatosan változott, 2015 februárjában lemondott az elnök, ettől kezdve a gyakorlatban szinte mindent K. András intézett elnökhelyettesként. Idén április 5-én azonban az új vezetőnek jelölt tagok kezébe került egy számlakivonat, melyen gyanús számlamozgást észleltek. Az ügyről értesítették a Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium igazgatóját. Ezt követően az Alapítvány kurátora a számlavezető bankban lekérte az egyenleget, és kiderült, hogy a számla csaknem üres.

 A számlán ekkor volt 1592 forint volt.

A lappal a szervezet azt közölte, hogy a pénzt az alapítvány bankkártyájával vették le a számláról. Ezt követően, 2017. április 6-án 09:36 órakor az alapítvány a Budapest V. kerületi rendőr-kapitányságon ismeretlen tettes ellen feljelentést tett. Az iskolaigazgató jelen volt a feljelenés megtételénél, ezen a napon mondott le tisztségéről K. András, és ment el fizetett szabadságra az iskolából, ahol azóta sem dolgozik. A férfi a lapnak azzal igyekezett védekezni, hogy a pénz – amit azóta visszajuttatott – végig az iskola házipénztárában volt. Pedig ez lehetetlen, hiszen az alapítvány ezt a vaskazettát is ellenőrizte. A hvg.hu információi szerint a számlakivonatból egyértelmű: K. András a nála lévő kártyával részletekben, folyamatosan vette fel a pénzt.

Az alapítvány a visszakapott milliós összegből 3 millió forintot azonnal befizetett a lefosztott  bankszámlára, a fennmaradó pénzt az iskolai házipénztárban helyezték el az év végi kiadásokra. Az alapítvány teljes pénzügyi átvilágítása jelenleg folyamatban van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik