Gazdaság

A szegedi Fidesz vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Botka László ellen

A Fidesz Szegeden vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Botka László, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, helyi polgármester ellen - közölte Hidvéghi Balázs, a párt kommunikációs igazgatója pénteken Budapesten.

Hidvéghi Balázs sajtótájékoztatóján azt mondta: Botka László sokadszorra módosított vagyonnyilatkozatán.  Szeretnék tudni, mi az, amit feltüntetett a szocialista politikus és mi az, amit nem, mi a valós vagyoni helyzete.

Megjegyezte: több milliós luxus nyaralásról már tudnak, kiderült egy 25 milliós luxusterepjáró is, illetve több milliós Rolex-órákra is fény derült. Legutóbb az került nyilvánosságra, hogy egy halas tóról és egy körülötte lévő nagyméretű telekről is megfeledkezett – jegyezte meg. A nagy Rolex-háborúról itt olvashat bővebben.

Miről derül még ki a következő napokban, hogy bár vagyona részét képezi, de nem tüntette fel? – tette fel a kérdést a fideszes politikus. Hidvéghi Balázs szerint nagyon úgy tűnik, hogy Botka László át akarja vágni az embereket, álszent módon papol az igazságosságról, a gazdagok ellen fogalmaz meg jelszavakat, eközben vagyonnyilatkozata hiányos.

Kérdésre közölte: ismeretei szerint a vagyonnyilatkozati eljárásnak az a menete, hogy az önkormányzatnál létre hoznak egy eseti bizottságot, amiben minden politikai erő képviseltetheti magát, és megvizsgálják, hogy a vagyoni elemek megfelelnek-e a valóságnak. Azt, hogy ebből milyen jogi lépések következnek, korai még megmondani, de szeretnék tisztába tenni ezt a helyzetet.

Hidvéghi Balázs a nemzeti konzultációra vonatkozó felvetésre úgy reagált: rekordszámú a visszaküldött ívek száma, s az országjáró fórumokon is nagy az érdeklődés. Szerinte nem igaz, hogy csak a kormánypártokkal szimpatizálók küldik vissza a válaszokat – mondta. Hozzátette: a baloldal eszköztelen, nincs mondanivalójuk az ország sorsáról, ezért vagdalkoznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik