Gazdaság

Közmunka: úgy tűnik, ledózerolná a kormány a felhizlalt rendszert

Mi lesz jövőre a közmunkásokkal? – tesz fel a kérdést elemzésében a Policy Agenda. A kérdés apropója, hogy a kormány a jövő évi költségvetési törvény javaslatában 100 milliárd forinttal kevesebbet szán a közfoglalkoztatásra, mint az idei tervekben szerepelt. Ezzel visszalépnek a 2014-es szintre. A kérdés bővebben fogalmazva az, hogy mi lesz a most közmunkán élőkkel, egyáltalán lesz-e olyan, akit az útszélén hagy a kormány, vagy a munkaerőhiány mindenre a megoldás?

100 milliárd mínusz, vagy mégsem?

A kormány 2018-ban 225 milliárd forintot kíván közfoglalkoztatásra fordítani. Idén a tervek szerint ez az összeg magasabb, 325 milliárd forint. Ez tehát elsőre azt jelenti, hogy radikális, azaz 100 milliárd forintos forráskivonást akar végrehajtani a kormány. A valóság ennél árnyaltabb. A PA megítélése szerint tudatosan többet tervezett tavaly is és idén is a kormány erre a költségvetési sorra.

A 2016. évben 70 (!) milliárd forint maradt meg a közfoglalkoztatásból, ami egyik fedezete volt az év végi jelentős költekezésnek. Ezzel a kabinet direkt mozgásteret teremtett magának. És ez idén is várhatóan így alakulhat majd, hiszen az év első három hónapjában is lényegében ugyanannyi pénzt költöttek el közfoglalkoztatásra, mint tavaly ugyanekkor.

A valóságban tehát kb. 270 milliárd forintot kerül a közösből a közfoglalkoztatás mostani szinten történő működtetése. Ebből jövő évben „visszavágni” 45 milliárd forintot már nem látszik olyan jelentős megszorításnak.

Mennyien fognak közmunkásként dolgozni?

Amennyiben az Országgyűlés a tervezett számot fogadja el, akkor a közfoglalkoztatásra szánt pénz 2018-ban lecsökken a 2014. évi szintre. Abban az évben havi szinten kb. 180 ezer közmunkás havi foglalkoztatására volt elegendő az a forrás. Ugyanakkor az elmúlt években 5,5 százalékkal nőtt a közfoglalkoztatottak bére (a rendszer igazságtalanságát mutatja, hogy ugyanezen időszak alatt 11,3 százalékkal nőtt az országos átlagbér!).

Ha ezt a növekedést hozzászámoljuk, valamint 2018-ban az idei évhez hasonlóan az inflációhoz igazodó közfoglalkoztatotti béremeléssel számolunk, akkor várakozásaik szerint 170 ezer közmunkást foglalkoztathatnak havi átlagban a jövő évben. Ez kb.30-40 ezer fős csökkenés jelent majd.

A kormány a pénz miatt közmunkából kikerülők estében három dolgot tehet;

  1. Nem gondoskodik róluk. Ez a PA szerint nehezen elképzelhető egy választási évben. Igaz ugyan, hogy arra minden eszköze megvan, hogy az év első felében erőltesse a közfoglalkoztatást, és a második félévben, a választások után már kevesebb embert engedjen be a rendszerbe.
  2. Az állami cégeknél dolgozó közmunkásokat át lehetne venni rendes állományba, ezzel emelve a bérüket, és tehermentesítve a közfoglalkoztatás rendszerét. Erre elvileg van egy érvényes kormányhatározat, amelynek határideje 2017. április 30. volt. Ugyanakkor erről szóló döntés nem ismert. („kormány felhívja a belügyminisztert, vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogy a jelenleg állami intézményeknél közfoglalkoztatásban lévő személyek miként tudnak saját állományba kerülni és ennek mennyi a többletforrás-igénye, továbbá a nemzetgazdasági miniszterrel közösen tegyen javaslatot a megvalósítás módjára, továbbá vizsgálja felül az állami foglalkoztatók által támasztott közfoglalkoztatási igényeket”)
  3. A kormány bízik abban, hogy a közmunkásokat „elviszi” a versenyszféra. A munkaerőhiány miatt a cégek arra panaszkodnak, hogy a közfoglalkoztatás merev rendszere benntartja a számukra potenciális munkaerőt. Ezen vélekedés szerint  a növekvő minimálbér – főleg a közfoglalkoztatotti bérhez viszonyítva – elég csábítást jelent a mai közmunkásoknak arra, hogy máshol vállaljanak munkát. Ennek a lehetőségnek az a nehézsége, hogy a közfoglalkoztatás nagyon egyenlőtlenül oszlik el az ország területén. Egy olyan megyében, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, nehezen elképzelhető, hogy a helyi gazdaság képes lenne lendületbe jönni, és munkahelyeket generálva lehetőséget adni a közmunkásoknak. Ezzel szemben a jobb gazdasági helyzetben lévő megyék (pl. Győr-Moson-Sopron) területén már most is kevés a közmunkás, azaz nem nagyon lesz hova nyúlniuk a cégeknek.

A cél tehát a kormány mostani logikája alapján az, hogy a saját maguk által „felhizlalt közfoglalkoztatási rendszert” elkezdjék lebontani. A jövő évi költségvetés ebbe az irányba tett pénzügyi lépés. Az a kérdés, hogy társadalompolitikai szempontból is képesek lesznek-e ezt a folyamatot levezényelni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik