Gazdaság

Felavatták Hévíz új négycsillagos szállodáját

Több mint kétszáz vendég elhelyezésére alkalmas új négycsillagos hotel nyílt szerdán Hévízen, egy évek óta üresen álló szállodaépület átalakításával.

A szerdai avatáson Kovács Nikoletta, a Bonvital Wellness és Gastro Hotel igazgatója elmondta, a 90 szobás szállodában 206 vendéget tudnak fogadni. A két étteremmel és saját wellneszrészleggel rendelkező hotelben több mint 60 alkalmazottat foglalkoztatnak.

A magyar tulajdonban lévő szálloda kialakítására az elmúlt másfél évben egymilliárd forintot fordítottak. Az üzemeltetést a számos hotel működtetésében tapasztalatot szerzett Accent Hotels lánc végzi.

Papp Gábor, Hévíz fideszes polgármestere arról beszélt a tófürdőtől néhány lépésre található szálloda épülete három éve üresen állt. Az 1980-as évek végéig SZOT-üdülőként üzemelt az itt álló épület, ami ezt követően a szomszédos Panoráma Hotel részeként működött, majd a 2010-es évek elején elindult az újjáépítése.

A mintegy öt évvel ezelőtt már önálló szállodaként újranyitott hotel azonban anyagi viták miatt csak néhány hónapig üzemelt, majd három év után most új tulajdonossal indította el szolgáltatásait. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik