Gazdaság
autogyar(960x640).jpg (autó, autóipar, autógyár, szerelő, munkás,)

Rabszolgamunka-törvény jöhet

24.hu
24.hu

2017. 04. 19. 09:52

Korábban a témában:

A parlamentben már megkezdődött a Munka Törvénykönyvének módosításáról a vita. Mint írtuk, tágítanák a munkaidőkeretet – a korábbi két hónap, jelenlegi egy év helyett három évre terjesztenék ki.

A módosított jogszabály tehát hároméves időszakra tenné lehetővé a felhasznált és fel nem használt munkaórák közötti „sakkozást”. A lanyhább időszakban nem csökkenne a bér, de nem járna túlóradíj vagy hasonló az extra terheléses napokra, hónapokra sem – írta az Azénpénzem.hu. De csak akkor, ha a felek erről a kollektív szerződésben megegyeznek. Ami azért nem egyenrangú felek meccse, ahogy erre az ellenzék célozgat. A Jobbik egyenesen rabszolgamunka-törvényt emlegetett a parlamentben a módosítással összefüggésben. A Vasas Szakszervezeti Szövetség szerint is a multik diktálhatják az iramot a módosítás révén.

Új előírás lenne az is, hogy a megszakítás nélküli, a több műszakos vagy az idényjellegű tevékenység keretében foglalkoztatott munkavállaló számára elegendő lenne havonta egy heti pihenőnapot beosztani. Változna a munkanap fogalma is, így: a naptári nap vagy megszakítás nélküli huszonnégy óra, ha a munkarend alapján a beosztás szerinti napi munkaidő kezdete és befejezése nem azonos naptári napra is beosztható.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Christian Lindner (L), leader of the free democratic FDP party, walks past German Chancellor Angela Merkel during a session at the Bundestag (lower house of parliament) on November 21, 2017 in Berlin. / AFP PHOTO / Odd ANDERSEN

Ezért a kudarcért megfizethet Merkel

Kommentek

Mickey Rooney as the notorious 1930s gangster, Baby Face Nelson, starring in the film of the same name, poses with Leo Gordon as villainous bank robber, John Dillinger, in front of an original newspaper headline. (Photo by George Rinhart/Corbis via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.