Gazdaság

Újra támadhat Magyarországon a kéknyelv betegség

A törpeszúnyogok megjelenésével a kérődző állatok között terjedő kéknyelv betegség ismételt előfordulása és további terjedése várható Magyarországon - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.

A hivatal tájékoztatása szerint a rovartani vizsgálatok eredményei alapján vége Magyarországon a kéknyelv betegség szempontjából az úgynevezett vektormentes időszaknak, amit az állatszállításoknál kell figyelembe venni. A szezonálisan vektormentes periódus az év azon szakasza, amikor a kedvező időjárási körülmények miatt a kéknyelv betegség terjesztéséért felelős törpeszúnyog fajok aktivitása a kritikus szint alá csökken. Ilyenkor a fertőzést közvetítő szúnyogok eltűntével a betegség terjedése is megáll – közöli honlapján a hivatal.

Hozzátették, továbbra is érvényes az országos főállatorvos kéknyelv betegség elleni vakcinázásra vonatkozó határozata.

A vakcinázás egy kötelező és egy önkéntes részből áll

Az esetleges új kitöréssel érintett állattartó gazdaságokban a hatóság – állami költségen – kötelező jelleggel vakcinázni fog minden betegségre fogékony egészséges állatot. Emellett – mivel Magyarország teljes területe 2015 novemberétől egy egységes védőzónának minősül -, megelőzésképpen, önkéntes alapon, az állattartók is vakcináztathatják állataikat.

A vektormentes időszak végével és a vakcinázás engedélyezésével az állatszállításra vonatkozó szabályok részben módosulnak. Így a továbbtartásra Magyarországról az unió kéknyelv betegségmentes területeire, illetve megfigyelési körzeteibe csak olyan kérődző szállítható, amely a kéknyelv betegség elleni védőoltásban részesült; vagy a laboratóriumi vizsgálat kimutatta, hogy már átvészelte a betegséget; vagy a szállítás előtt jóváhagyott vektormentes létesítményben tartózkodott.

Továbbá figyelembe kell venni, hogy az azonnali vágásra történő szállítás, illetve azonos besorolású körzeten belüli szállítás esetén a feltételek változatlanok. Így a harmadik országba irányuló szállításoknál továbbra is a fogadó ország követelményeinek megfelelően történhet a szállítás.

Kérődzőket támad

Az eddigi tapasztalatok alapján a vektormentes időszak újbóli kezdete 2017. negyedik negyedévében várható. A Nébih továbbra is kéri a szarvasmarhát, juhot vagy kecskét tartó gazdákat, hogy a kéknyelv betegség tüneteire fokozottan figyeljenek, és gyanú esetén haladéktalanul értesítsék állatorvosukat.

A kéknyelv betegség törpeszúnyogok által terjesztett fertőző, de állatról állatra közvetlenül nem terjedő vírusos állatbetegség, amely a házi és vadon élő kérődző állatokat – szarvasmarha, juh, kecske, szarvasfélék – támadja meg. A betegség súlyossága eltérő a különböző fajok körében. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik